Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye népességi és nemzetiségi viszonyai (1701-1840)
PEST-PILIS-SOLT MEGYE NÉPESSÉGI ÉS NEMZETISÉGI VISZONYAI (1701-1840) Fajszon és az újonnan alapított Hartán csak zsellérek éltek, kevés volt viszont a zsellér az összeírásokban szintén először előforduló Dunaszentbenedeken és Császártöltésen, valamint Pandúron, Sükösdön. Érdekes módon igen alacsony volt a zsellérek száma a két legjobban gyarapodó településen, Bogyiszlón és Úszódon is. A taxalisták csak 2,4%-át tették ki az összes adózó családfőnek. Egyedül Apos- tagon éltek nagyobb számban, ahol zsidó kereskedők telepedtek le. Már többször utaltunk rá, hogy a lakosság növekedésének egyik feltétele a faluhatár tágassága volt. A solti járás egyes Duna menti településein azonban szűk volt a határ, illetve kevés a szántóföldi termelésre vagy legeltetésre alkalmas terület. Például Dunavecse, Dunapataj, Foktő, Fájsz a szűkebb határú helységekhez tartoztak, és ide sorolhatjuk az érseki székhelyet, Kalocsát is. Mint jeleztük, a hiányt a bérleti rendszer pótolta, ahol különösen az érseki puszták és a Dunavecse melletti Tetétlen játszottak fontos szerepet. A bérlők nemcsak legeltetésre használták a területeket, hanem azokat szántóként vették bérbe, és utánuk termény- valamint pénzszolgáltatással tartoztak. Kalocsán például 1767-ben csak 30 városi és 378 pusztai telek volt, a következő évben 18 családnak volt szántója a városban, 396-nak a pusztákon, 1769-ben 29 városi és 439 pusztai szántót tartottak számon. Dunapataj lakói csak határukon kívül jutottak földművelésre alkalmas területhez. A legnagyobb bérelt puszta az említett Tetétlen volt, ahol 1767-ben 419, 1768-ban 426 dunavecsei és más ületőségű család kapott területeket.46 A lakosság gyarapodásával megjelent egy új nemzetiség is Pest-Pilis-Solt megye területén, a cigányság. 1768-ban készült róluk összeírás a megyében, amikor 2564 családot vettek számba. Sokan laktak közülük a pusztákon, illetve a megye déli területein.47 *** Bár az idézett megyei és városi összeírások csak a családfők számát adják meg, azokból a lakosság növekedése, e növekedés gyorsabb vagy lassúbb üteme végig kísérhető. A gyarapodáshoz elsősorban a megfelelő természeti feltételekre volt szükség: olyan faluhatárra vagy környező pusztára, amelynek eltartóképessége lehetővé tette a lakosság ellátását, tehát alkalmas volt a földművelésre és / vagy az állattartásra. Maguk a beköltözők is javították a megélhetési feltételeket új növényi kultúrák (például szőlő) vagy eddig ismeretlen állatfajták meghonosításával. Segítették a megélhetést az erdők is. Szükséges volt a megtermelt javak szállításához az infrastruktúra, és nagy vonzóerőt gyakorolt a beköltözőkre, ha a közelben volt piaci lehetőség a felesleges termények eladásához. Hasonló szerepet játszottak a birtokközpontok, egyházi székhelyek, ahol szintén adódott értékesítési lehetőség, és munkaalkalom a gazdaságban, az építkezéseken stb. A növekedés ellen hatott a szűk határ, a gyenge minőségű termőföld, az árvízveszély. Társadalmi szempontból előnytelen volt a felvevő piac távolsága, a rossz infrastruktúra. Akkor is megállt vagy lelassult a fejlődés, ha egy-egy település az adott természeti feltételekhez képest már telítetté vált. A növekedéssel sajátos új jelen46 KÉGL Tizedjegyzékek 1767-1769. 47 Mészáros 1975. 135-138. p. 291
