Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Soós István: Pest-Pilis-Solt vármegye és a Neoacquistica Commissio (1696-1703) - Bevezetés
A NEOACQUISTICA COMMISSIO ES PEST-PILIS-SOLT VARMEGYE (1696-1703) magyarországi területeken csak a birtokjog írásos formában történő igazolása és fegyverjogváltság (ius armorum) címén - az adott birtok értékének 10%-át képező összeg lefizetését követően lehet visszaadni a birtokot régi tulajdonosuknak. Az ügyek intézésére az Osztrák Udvari Kamarán belül ún. Újszerzeményi Bizottság (.Neoacquistica Commissio) felállítását rendelte el. A birtokosoknak ennél a bizottságnál személyesen, vagy megbízottjaik útján kellett bemutatni a birtokaik tulajdonjogát igazoló okmányokat.7 Gróf Kollonich Lipót, az 1690-ben újjászervezett Magyar Királyi Udvari Kancellária vezetője az általa kidolgozott „Einrichtungswerk”-ben úgy vélte, hogy az uralkodó a fegyverrel oly nagy véráldozatok árán és oly sok költséggel visszafoglalt országrészben található birtokokat a király nem köteles visszaadni azt egykori világi birtokosainak. Ha király erre mégis hajlandó lenne, úgy a birtokosok uralkodói kegyelem gyakorlásával nyerhetik csak vissza egykori birtokaikat. Ekkor is kizárólag azzal a feltétellel, ha már bizonyították jogaikat az adott birtokra/birtokokra vonatkozóan. Mindezt Kollonich az uralkodónak tett hűségeskühöz kötötte, valamint ahhoz, hogy a birtokosok birtokuk/birtokaik nagyságának arányában kötelesek adót fizetni és egyéb közterheket (pl. a katonaság élelmezése) viselni. Amennyiben pedig a birtokosok jószágaikra nézve a birtokjogot nem tudnák igazolni, birtokaikat el kell venni tőlük és el kell adni.8 Az 1688. december 9-i rendeletet mintegy megerősítendő 1690. augusztus 11-én újabb uralkodói pátens kiadására került sor. Ebben I. Lipót lényegében véve megismételte a két évvel korábban kibocsátott rendeletben foglaltakat: a császári-királyi fegyverekkel, nagy véráldozatokkal, hatalmas költségek árán és Isten kegyelmével a kereszténység ellenségeitől, a barbárok, azaz a törökök igájától visszafoglalt területeken lévő birtokokat és uradalmakat összes jogaikkal és tartozékaikkal együtt az Udvari Kamarának rendelték alá. Új elemként került viszont bele a rendeletbe az a kitétel, mely szerint a neoacquistica domíniumokat éspossesstókat el kell osztani és el kell idegeníteni. Ugyancsak újdonság volt, hogy a birtokokat a Magyar Kamarának, illetve a Budai Kamarai Adminisztrációnak az általa kidolgozott becslési eljárás szerint fel kell becsültetnie, majd a becslést követően össze kell íratnia, és azokra méltányos adót kell kivettetnie, mégpedig készpénzben.9 A beszedendő adók felét az Udvari Kamara részére voltak kötelesek biztosítani. A birtokok eladását illetően az uralkodó a királyi jogot (ius regium), valamint a regáliákat fenntartotta magának. A birtokokat az azokért legtöbbet ígérő hazai vagy külföldi vevőnek kell áruba bocsátani. A rendeletben előírták továbbá: amennyiben valaki birtokát, telkét vagy területét és a hozzá tartozó jobbágyokat el kívánná adni, abban az esetben az eladó erre irányuló szándékáról előzetesen köteles az erre a célra kiküldött bizottságot írásban tájékoztatni. Ha pedig valakinek vételi szándéka lenne a birtokokra, az adás-vételhez szükséges összeget a vevőnek elő kell teremteni. 7 Uo. és R. Várkonyi, 1970. 25. p. 8 Idézi Hornyik János: Kecskemét város története oklevéltárral. III. k. Kecskemét, 1862.234r-235. p. 9 A fiskus által elkobzásra ítélt neo-acquistica javak becslését és összeírását általában a Budai Kamarai Adminisztráció tisztviselői végezték el. A munkát kezdetben - becsű-tarifa és becslési utasítás hiányában - meglehetősen önkényesen végezték el. 1696-tól azonban az Adminisztráció, a „kamarai gazdálkodás célszerűbb bevezetése rendezése alkalmával, a becslésnél is jónak látta bizonyos egyöntetűséget” alkalmazni. Ld. erre az 1696-ban összeállított becsű-tarifát: Tagányi Károly: A neo-acquistica javak becsü-tarifája. In: Gazdaságtörténelmi Szemle, 4 (1867) 317-320. p. 19
