Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)
Bánkúti Imre: Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a Szatmári Békéig (1686-1711) - II. A Rákóczi-szabadságharc időszaka (1703-1711)
Bánkúti Imre után, 1710-ben született, a harcban apja, id. Balla Gergely vett részt, ott súlyosan megsebesült, s bár felépült, de egész életére rokkant maradt. Hogy fia mégis ilyen életszerű, mozgalmas képet tudott rajzolni a város lakosságának hőstettéről, az nyilván abból következett, hogy a nagykőrösiek, de különösen a Balla-család pontosan megőrizte az esemény emlékét, arról nyilván sokat beszéltek a felnövekvő fiúnak. Nagykőrös ellenállását és hősiességét annál is inkább nagyra kell értékelnünk, mert a szabadságharc igen kritikus szakaszában történt. A trencséni katasztrófa (1708. augusztus 3.) utáni hónapokban ugyanis pánikhangulat bénította meg a szétszóródott kumc hadsereget és a konföderált állam egész területét. A trencséni csata ténylegesen is a kuruc hadsereg vereségét jelentette, jelentős területek estek ki a konföderált állam ellenőrzése alól (pl. a bányavárosok), s a császáriak ezt a helyzetet igyekeztek is kihasználni, s az egész Cserhát és Mátra alji területet, Pest-Pilis-Solt megye északi, Nógrád és Heves déli szegélyét, valamint a Jászságot ellenőrzésük alá vonni. A Jászság vezetői a rácok pusztításáról így számoltak be: „...mi lévén az átkozott rác ellenségnek torkában, falkástul hajtotta el a rác méneses lovainkot, amint hogy ennek előtte Alsó Szent Györgyre reája ütvén, nagy dühös fúriával feles embereinket levágta, és sokakat rabul is levitt, lovaikot is lehajtotta, az minapiban is általütvén Szolnoknál, Kisír tájárul az Isten a megmondhatója, mennyi jószáginkot és lovainkat eltakarított. 14 praesentis 200 rácság reája rohanván Jász Ladányra, feles embereket levágott, 18 rabul elvitt, templomját felverte, külső belső jószágát, kiváltképen lovait szabad praedájára fordította.”314 Rövidesen sor került a kuruc Pest-Pilis-Solt megye harmadik városára is. Ceglédet 1709. „pünkösd havának [május] vérrel virágzó 21-dik napján” érte a rác támadás, amelynek következtében a lakosok közül „az kereszténységtül elfajúlt kegyetlen ellenség fegyvere által felkoncoltattak, 62 temettetett el”, halálosan megsebesült 40 fő, „keserves rabságra pedig 15 vitettek el”. Ezen kívül külső és belső értékeik prédául estek, annyira, „hogy kétségben esett életünk táplálására kívántató vonó marháink három lakos társainkén kívül semmi sem maradott.”315 Rákóczi a katasztrófát szenvedett város hátralékos terheit elengedte, Szluha Ferenc rabcserélő biztost pedig utasította az elhurcoltak kiszabadítására. Megjegyzendő, hogy a rácok már 1706-ban is a város 15 polgárát hurcolták rabságra.316 A hasonló jellegű támadások még északabbra is kiterjedtek, Heves községet, Károlyi Sándor Heves megyei birtokai központját 1709. november 7-dikén dúlta fel az 314 Jászberény, 1709. február 20. BÁNKÚTI 1996, 608. 315 1709. május 21. után. A város beadványa a vármegyéhez. BÁNKÚTI 1996, 695-696.; OPPEL 1931,94. április 21-re teszi a támadást. HORNYIK 1866, IV. 200-203.; KOSÁRY 1965, 59. s köv. 316 Szerencs, 1709. június 2. BÁNKÚTI 1996, 701-702.; Ugyanakkor 1710-ben a város földesurai, a pozsonyi klarissza apácák 1000 forintra emelték a város addig 400 forintnyi cenzusát. BÁNKÚTI 1. 1996, 750-751.; Méra, 1706. október 20. A város a foglyok kiszabadítását kéri a fejedelemtől. BÁNKÚTI 1996, 344. 74
