Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)
Bánkúti Imre: Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a Szatmári Békéig (1686-1711) - II. A Rákóczi-szabadságharc időszaka (1703-1711)
Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a szatmári békéig A második futás Rabutinnak Kassa alóli visszatérése után történt, miután azt hitték, hogy Budára fog vonulni. „Anno 1706. die 8-a Novembris újabb siralmas bujdo- sásra az őszi hideg esőben kénszeríttetvén. — Die 11. Novembris Vacson.216 — Die 15-a Szecsőre217 érkezvén. — Die 16. Szentmártonkátán. — Die 19-a et sequentibus visszatérvén. — Azon második bujdosásunkból helységünkbe érkezvén 21-a ejusdem.”218 Rabutin azonban Debrecenbe ment s csak 1707 januárjában vonult Szolnokon át Budára. Újabb kibontakozás: „Die 14. Januarii 1707. Az német ármádiának Szolnoknál lett általköltözése nagy félelmet okozván, az Méltóságok parancsolattyára harmadszori kibontakozásra kénszríttetvén, Baracsi pusztára219 kinyomultunk; az holott egy hétig hideg déren és fergetegen szekérháton nyomorogván, die 20-a ejusdem tértünk hajlékunkban.”220 A lakosok egy csoportja most is a Tisza felé menekült, de ellenséges csapat akadt rájuk, mindenüket, a marhákat is elrabolta. Segítségért írtak a városhoz.221 Eltekintve az ilyen „kibontakozás” emberi vonatkozásaitól (gyerekek, asszonyok, öregek, betegek helyzete, élelmezés, ivóvíz, az időjárás és a földrajzi környezet, az állatállomány ellátása, az aggodalom elhagyott otthonukért, javaikért stb.), csupán a módszer katonai mérlegéről ejtsünk néhány szót. Eleinte maga Rákóczi is egyetértett falvak, mezővárosok elköltöztetésével, sőt felégetésével, ha ezzel kárt reméltek okozni az ellenségnek. Később azonban már kételkedett abban, hogy az így nélkülözésre kényszerített ellenséget a kuruc csapatok képesek megsemmisíteni. 1708-ban már reálisabban értékeli ezt a módszert: „az vala az kapitányoknak dicsőséges principiumja, hogy apró s lopó portákkal lopják ki ez világbúi az németet, kiknek egyéb nyeresége alig vala, hanem hogy most is vágánk két németet, most is hozánk hármat! Mely dicsőséges vitézeket kérdezék: tu, quis es? Hol béres, hol szóga222 lett belőlök, akiket az gaz-szélen nyomorítottak meg, nagy triumphussal szaladtak vissza lopó uraimék; mely után erősebb portákat küldvén, teljes dicsőségek vala, az midőn mondhatták, hogy megszalasztották az magában megforduló és az hadi rend szerint dandárjára menő, elől- vagy hátul-járót, egész truppig 216 Ma Pusztavacs, Pest m. 217 Tápiószecső, Pest m. 218 HORNYIK 1866, IV. 179. 219 Akkor Tatárszentgyörgyhöz tartozó puszta Pest-Pilis-Solt megyében, ma Kunbaracs, Bács-Kiskun m. 220 HORNYIK 1866, IV. 180.; KOSÁRY 1965, 56-57.; В ALANYI 1979, 117. s köv.; A spontán menekülésre és az állatállomány mentésére Nagykőrös példája: „Sokaknak a bujdosás inkább volt elméjekben, mint sem a városban lehető további megmaradás. El is mentek sokan, szekereiken amit elvihettenek, feleségekkel, gyermekeikkel bujdostanak az országban, sőt némely tehetséges gazdák méneses lovaikat és marháikat is elhajtották a Hegyallya felé, táboroztak, amint tudtak, a gonosz istentelen húzó-vonó emberektől egymást oltalmazták.” BALLA 1856; BALLA 1970; BALLA 1973, 196. 221 Tiszasas, 1707. január 20. Magó Mihály és Csaba Mátyás tanácsbeliek levele: „magunk csak az rajtunk levő ruháinkban maradtunk.” Küldjenek értük 4-5 szekeret és katonai kíséretet a tiszaugi révhez. BÁNKUTI 1994, 89-90. Részlet: HORNYIK 1866, IV. 181. 222 A csapatokat nagyszámú nem harcoló személy kisérte (kocsisok, lovászok, szolgák stb.). 55
