Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)

Zábori László: Iskola- és oktatásszervezés Pest megyében 1868-1944 között - III. Pest vármegye tanügyi viszonyai a dualizmus utolsó éveiben és a forradalmak idején (1906-1919)

Iskola- és oktatásszervezés Pest megyében 1868—1944 között alapjául is szolgáltak.58 Aki pedig hamis adatokat adott meg az összeírást végző sze­mélynek, az 100 koronáig terjedő bírsággal volt sújtható.59 Az új módszer időt és pénzt takarított meg a községek számára, melyeknek azonban mégis némi időbe telt, míg megértették, pontosan mit is kell csinálniuk. Ebben persze része volt annak is, hogy az új összeírási ívek nem mindenhova érkeztek meg időben, így azután sok he­lyütt nem tudták, a régi vagy az új rend szerint kell az eljárást lefolytatni, és kell-e egyáltalán?60 Természetesen a községi elöljáróságoknak, illetve a városi tanácsoknak továbbra is fel kellett szólítani a szülőket (augusztus 15-ig) tanköteles gyermekeik is­kolába íratására. A behatásoknak pedig minden év szeptember 1. és 7. között (később már szeptember 4-ig) le kellett zajlania.61 Ezután léptek akcióba az összeírok, akiknek két hét alatt kellett felkutatniuk a be nem iratkozott gyerekek szüleit, s egyúttal átad­niuk az első megintésért járó figyelmeztetőt is.62 A problémák azonban továbbra is megmaradtak, különösen a tanyasi vidékeken. Ladánybene község elöljárósága például arra kérte a bizottságot, hogy az összeíráso­kat ne szeptemberben, hanem az őszi általános adóösszeírással egyidejűleg végezhes­se el. Mint írták, a 7000 katasztrális holdon elterülő, tanyákon élő lakosság végigláto- gatása legalább két hétig tartana, s 100 koronán felüli összegbe kerülne. Ráadásul a községi alkalmazottak közül senki sem vállalkozik az emberpróbáló feladat elvégzé­sére. így az egyetlen tanítónak kellene lebonyolítania az összeírásokat már a tanév megkezdése után. A közigazgatási bizottság helyt adott a ladánybeneiek kérelmé­nek.63 A háború alatt, amikor a tanítók és a községi alkalmazottak egy része is a fron­ton szolgált, több helyen végképp nem akadt ember, aki az összeírás fáradságos mun­káját elvégezte volna. Nem volt mit tenni, az országos és megyei vezetés is tudomásul vette ezt a helyzetet.64 Ámde meg is lett ennek az eredménye: nőtt az iskolába be nem iratkozott gyermekek száma. Ezért 1916 júliusában a minisztérium felhívta a megyei hatóságokat: az őszi hónapok során, legalább novemberig bonyolítsák le az összeírási 58 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., III. Iskolaügyek, 18. doboz. 4286/1906. sz. A miniszter 2085/1907. sz. körrendeleté 1907. július 8. 59 Ezt nem a miniszter, hanem a közig. biz. rendelte el 1909-ben. PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., III. Iskolaügyek, 37. doboz. 3454/1909. sz. A közig. biz. 1909. június 9-i ülésén. 60 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., III. Iskolaügyek, 18. doboz. 3545/1907. sz. 61 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., III. Iskolaügyek, 24. doboz. 3128/1908. sz. A közig. biz. 1908. jú­lius 15-i ülése. Ekkor még szeptember 15. volt a behatások határideje, 1910-től azonban már szeptember 7., majd 1912-től szeptember 4. 48. doboz 4040/1910. sz., a közig. biz. 1910. június 9-i ülése, illetve 70. doboz, 3969/1912. sz. a közig. biz. 1912. június 13-i ülése. 62 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., III. Iskolaügyek, 70. doboz. 3969/1912. sz. A közig. biz. 1912. jú­nius 13-i ülésén. 63 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., III. Iskolaügyek, 70. doboz. 4839/1912. sz. A közig. biz. 1912. augusztus 8-i ülése. 64 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., III. Iskolaügyek, 113. doboz. 2310/1915. sz. és a 3855/1915. sz. miniszteri utasítás, amelyben az olvasható, hogy az összeírások további intézkedésig felfüggesztetnek. 217

Next

/
Oldalképek
Tartalom