Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)
Zábori László: Iskola- és oktatásszervezés Pest megyében 1868-1944 között - III. Pest vármegye tanügyi viszonyai a dualizmus utolsó éveiben és a forradalmak idején (1906-1919)
Zábori László törte be ezt a posztot, szintén arról panaszkodott egy a miniszterhez írott levelében, hogy a tankerületében lévő 23 középiskolát évente végiglátogatni, ráadásul háborús viszonyok közt, alig-alig lehetséges.8 A miniszter a megszaporodott feladatok ellátása céljából Gaál Mózest, az Országos Középiskolai Tanáregyesület elnökét, kőbányai állami főgimnázium igazgatóját tanfelügyelői minőségben a Budapestvidéki Tankerületi Főigazgatósághoz rendelte.9 Bizottságokban a magyar közigazgatásban ritkán volt hiány... Még 1896-ban rendelte el a minisztérium minden megyében a népnevelési bizottságok fölállítását. Ez annak rendje és módja szerint Pest vármegyében is megalakult, 16 taggal, Vásárhelyi Géza elnökletével. Feladata a „3—15 éves gyermekek hazafias irányú nevelését, oktatását érintő ügyek előmozdítása” volt.10 De a bizottság véleményezési és indítványo- zási joggal bírt a törvényhatóság összes népoktatási ügyére vonatkozóan. Lényegében egyfajta tanácsadó szerv lett volna tehát, amely azonban a jelek szerint az égvilágon semmiféle tevékenységet nem fejtett ki. 1907-ben a minisztérium sürgetésére a népnevelési bizottság újjáalakult, tagjait — ezúttal már 77 főt — a törvényhatósági bizottság választotta. Akik azután ismét csak nem csináltak semmit. (Legalábbis mint e bizottság tagjai, nem.)11 De hát végtére is előrelendítették-e a megyei oktatás ügyét a tanügyigazgatásban bekövetkezett változások? Nézzük meg először a különböző iskolák számának alakulását. 1908-ban 582 elemi iskola működött a megyében (ami jelentős gyarapodás az 1884-es 495-höz képest) Az 582 iskola közül állami kézben volt 112 községi 65 római katolikus 240 református 70 evangélikus 39 egységes protestáns 1 ortodox 7 izraelita 31 társas 3 magán 14 8 PML VI. 501-a Budapestvidéki Tanker. Főig. ir., Elnöki ir., l.doboz. 27/1917. sz. 9 PML VI. 501-a Budapestvid. Tanker. Főig. ir., Elnöki ir., 1. doboz. 39/1918. sz. S ettől kezdve egy ideig két főigazgató irányította a tankerületet. 10 PML IV. 403-a PPSK Vm. Törvhat. Biz. ir., Kgy. jkv.), 1897. április 12. 309. sz. és PML IV. 408-b PPSK Vm. alisp. közig, ir., 119. doboz. 884/1898. sz., valamint 28868/1898. sz. Az iratokból azért kiderül, hogy a népnevelési bizottság azért nem fejtett ki semmilyen tevékenységet, mert érdemleges jogköre nem volt. Ugyanakkor fontosságuk az alispán szerint mégis megnövekedett, mert a „szocialisztikus áramlatok a nép közt tetemesen elterjedte”, éppen ezért fontos a nép nevelése, oktatása. 11 PML IV. 401-b PPSK Vm. főisp. ált. ir., 79. doboz. 499/1907. sz. és PML IV. 408-b PPSK Vm. alisp. közig, ir., 112. csomó. 3476/1911. sz. 206