Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

1. Pest vármegye irodalomszervező- és pártoló tevékenysége - 1.4. A Marczibányi-Alapítvny a vármegye kezelésében (1815-1845)

viselői, a Pest megyei Karok és Rendek, a pesti felső- és középfokú tanintézetek tanárai, Pest és Buda szabad királyi városok tanácsa, továbbá néhány, személy szerint meghívott nemes és tudós. (A nádort kitett portréja is képviselte.) Ürményi nyitóbeszéde után Teleki deputációelnöki beszéde volt a Marczibányi-alapítvány működtetésének tulajdonképpeni programja. Teleki kikelt a felforgató, külhonból érkező „fattyú Cultura” ellen; a nemzeti művelődéstörténet előképeként Mátyás király kultúrapártolását említette. A rövid átadó beszéd után a két jutalmazott válaszolt (ez kötelező aktus volt): Virág Benedek mindössze négy mondat erejéig. Ennél hosszabbra sikerült Miller múzeumigazgató hálaadó beszéde, aki a nádornak mondott hódoló köszönetét, mielőtt kihirdette az 1815-1817. évekre szóló nyelvészeti-nyelvművelő jutalomkérdéseket. Az 1815. évi a magyar nyelv dialektusainak problémáját feszegette, és „a’ Magyar írói Nyelv” gazdagítását általuk. Az 1816. évi pályakérdések mögött halványan felrémlett a tiszti szótár ügye: „Minő tudományos rendszabások szerént kellene és lehetne új szavakkal és szólásmódokkal a’ Magyar Nyelvet bővíteni a’ különbféle Tudományokra és Mesterségekre nézve?” Az 1817-re kitűzött kérdés „egy tekéletes Magyar Szókönyv” lehetőségét és problémáit vette föl, különös tekintettel a nyelvemlékekre, a szólások és a tájszólások feldolgozására. Noha a pályakérdés a „Lexicon” szóval értelmezte a feladatot, itt már a magyar nagyszótár ügye forgott szőnyegen. A felhalmozott jutalomkérdéseket Teleki László még eggyel megtoldotta; a magyar nyelvújítás egyik legfontosabb mellékhadszínterére irányítva a figyelmet, az ipszilo- nista-jottista háborúra, Verseghy Ferenc és Révai Miklós vitájára: „Miképen lehetne a’ Magyar helyes írást (Orthografiát) az egymással ellenkező szokásos és önkényes vélemények helyett philosophiai princípiumokra éiteni?”303

A Marczibányi-alapítvány olyan időszakban kezdte meg működését, amikor a magyar nyelv jogainak törvényi szabályozása (országgyűlés híján) szünetelt; az a Tudományos Akadémia viszont, amely az 1815-1817. évi nyelvészeti pályakérdésekben foglaltak normatív szabályozását végzi majd, még az idők méhében szunnyadt. Az első díjátadás a magyar nyelv ünnepének volt szánva, ám feudális szertartásrendjével nem helikoni összejövetel lett belőle, hanem a három császár 1814. októberi pestbudai látogatása óta a legfényesebb látványosság. Persze, a felszín csak tükrözte az alapítvány működésének mélyebben rejlő ellentmondásait. Ezeket jobban érhetjük tetten a működési rendben, a jegyzőkönyvek és mellékleteik dokumentumanyagában.

A probléma lényegét a fundációs levél 2. pontjában megfogalmazott és onnan már általunk is idézett, feudálisán osztatlan „literatúra” fogalmában látjuk, amely célkitűzésként is együtt tartotta az eredeti és fordított szépirodalmat a történetírással és a jogi meg a természettudományos szakirodalommal, és mindössze a magyar nyelvűséget alkalmazta kritérium gyanánt. Ezt a differenciálatlanságot mutatják az éves könyvlisták, amelyek nagy tételszámot tartalmaztak, és a fentebb felsorolt témacsoportok az 1820-as évek során még eggyel bővültek: az almanach- és folyóiratirodalom darabjaival. A problémát a deputáció először 1822-ben észlelte, a bírálat oldaláról: az 1822. március 21-i, 14. bizottsági ülésen vetették fel aldeputációk kiküldését, és a követke303 MTAK Kt. К 1240:8-14. (a díjátadás forgatókönyve és beszédei). Az ünnepség részletes leírása: HORVÁT 1817, 11-40.

81