Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
1. Pest vármegye irodalomszervező- és pártoló tevékenysége - 1.2. A nyelvkérdés
talmazása a Helytartótanács feladata lett volna, a vármegye javaslatai alapján. A nevelésre egyébként is nagy figyelmet fordítottak: megismételték az 1611/1806. sz. közgyűlési határozatot, amely magyar nyelvtudáshoz kötötte a községi tanítók, illetve a jegyzők felvételét, hogy az utóbbiak magyarul vezethessék a községi adminisztrációt. Új motívum volt az egyházi nyelv ügyében tett állásfoglalás: a szentbeszédek és a szertartások nyelvének fokozatos megmagyarosítása egyaránt kiterjedt a „Római Catholicus, Ágostai, és Görög Ó-Hitű Vallást tartó Községek”-re, azaz a német, szlovák és szerb lakosságú helységekre. A szolgabíráknak pedig feladata lett, hogy személyesen vagy esküdtjük révén „minden Megyebeli Mező Városokban, és Helységekben Esztendőnként, a’ Húsvéti Innepek előtt, az Oskolákban Exament” tartsanak és tapasztalataikról jelentést tegyenek az állandó kiküldöttségnek. A javaslatot a közgyűlés nemcsak elfogadta, de ki is nyomtatta.123 Az erőteljes magyarosítási programot csak részleteiben és csekély hatásfokkal sikerült megvalósítani. Az 1.1.2. alfejezetben e kudarcról már idéztük Bognár József kritikai megjegyzéseit. Az ő szubjektív véleményét („szalmatűz”) most tárgyiasabbá tehetjük. Az állandó kiküldöttség reprezentatív összetétele nem bizonyult szerencsésnek; az arisztokraták az országgyűlés felsőtáblájának üléseire utaztak, az elnök maga is országgyűlési követ lett, a sokféle feladattal terhelt vármegyei tisztviselők pedig nem tudtak eredményeket felmutatni. A táblabírók iskolalátogatásairól ismét Bognár József tapasztalatait idézzük: „...sok tisztviselő a vizsgálatokon nem jelent meg, ha pedig néhányan elmentek, vagy hanyag volt fellépésök, mások ellenben olly követeléseket tettek p [éldának]. о [káért], hogy a’ tiszta német, vagy rácz helységekben a’ gyermekek magyarul tanulják a hittudományt, miből semmit sem értettek, sőt még a’ szent beszédeket is magyarul tartani kívánták” — azaz egyszerre akarták életbe léptetni a nyelvi intézkedések valamennyi pontját, „miből természetesen csak gyűlölet, súrlódás és idegenkedés könnyen származott.”124 A kiküldöttségi forma szakszerűtlen és alkalmatlan volta, a deputáció szerencsétlen összetétele, az 1832-36. évi országgyűlés, majd az 1837. esztendő politikai vitái, az 1838. évi árvíz együttesen eredményezték, hogy az első jelentések csak 1838-ban érkeztek be a kiküldöttséghez. A deputációt ebben az évben egyébként átszervezték (ekkor került bele a reformellenzék leendő vezéregyéniségei közül Ráday Gedeon, Szentkirályi Móric és Nyáry Pál), valamennyi iskolát fenntartó felekezet képviselőinek bevonásával, ideértve a pesti zsidó hitközséget is.125 Mivel az átszervezett kiküldöttség szintén csak időleges megélénkülést tanúsított, az erőltetett magyarosítás elmaradt, és a reformkor utolsó éveiben is azt tapasztaljuk, hogy az iskolák oktatási nyelve megfelelt az adott helység nemzetiségi összetételének. Aszódon négy iskola működött (magyar, német, szlovák, zsidó), Hévízgyörk három iskolájában magyar és szlovák nyelvű oktatás folyt, Isaszegen viszont csak szlovákul tanítottak. Pilis evangélikus iskolájában 6 tantárgyat oktattak magyarul, hármat (Lu123 PML, IV. 3-c/l. PPS Vm. Kgy. ir. 22/1832. (jan. 14). Ennek megfelelően kezdődhetett meg а IV. 3-c/l. PPS Vm. Kgy. ir. 441. dobozának lerakódása, vö. az 1. 17. sz. jegyzettel! Két irat Széchenyi István irathagyatékában is fennmaradt, a kiküldöttség tagjaként neki címezve: MTAK Kt. К 190/44-45. 124 BOGNÁR 1843, 127-128. 125 PML, IV. 3-c 1. PPS Vm. Kgy. ir., 1. kútfő, 4074/1834. (aug. 30. kgy. sz.). Ezt a névsort is kinyomtatták, 200 példányban. 39
