Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

4. Az irodalmi élet metamorfózisa (1849-1867) - 4.2. Műhelyek és műfajok

hasonlóan) asztaltáncoltatással. Hogy a divat milyen szándékokkal, tudattartalmakkal töltődhetett fel, arra két példát idézünk fel.

Egressy Gábort az 1850-es években többféle lelkifurdalás is gyötörhette. 1850-ben besúgói ténykedése jutalmaként térhetett haza törökországi emigrációjából. Erről a közönség mit sem tudott (Arany verssel köszöntötte), s mivel játékjogát nem kapta vissza a színpadon, nimbusz is kiépülhetett körülötte. Ugyanakkor bűnbaknak is érezhette magát, hiszen Petőfi Sándor vele indult el utolsó erdélyi útjára. (Ez a motívum Törökországi naplójának már 1849. augusztus 10-i, szászsebesi bejegyzésében is feltűnik.) Spiritiszta együttléteiken ezért gyakran idézték (Arany János jelenlétében is) Petőfi szellemét, aki persze megbocsátóan viselkedett.37

Arany maga, aki ez idő tájt költői harcot folytatott azért, hogy balladáiban és verses nagyepikáiban az emberi szenvedélyek és érzelmek lélektani megjelenítését fizikai jelek és folyamatok segítségével ábrázolja, érdeklődéssel fogadta a divatot. Az asztaltáncoltatásról szóló cikkében (a Nagykőrösön, 1853. április 25-én keltezett írás megjelent a Budapesti Hírlap április 27-i számában) a szemekben összpontosuló figyelem és akarat erejének tulajdonította az asztalmozgást, mintegy elbúcsúztatva a romantika egyik legkedveltebb fordulatát: „A szemek varázsa nem poézis többé.”38 Egressy Gábornak írott levelében (Nagykőrös, 1854. március 19.) viszont a szkeptikusok közé sorolta magát, egyszersmind rendkívül érdekes alkotáslélektani fejtegetést fűzve a divathoz: „Képek és eszmék állnak elé, s egészíttetnek ki, mint az álomban; így néha egy két vonás megmarad abból, mit a működő egyén tud, s kiegészíttetik ollyasokkal, miket az nem tud, mikre nem is gondol.”39 Mindenesetre Arany 1877-ben, A képmutogató c. versében is a korszak jellemző szokásának nevezte a spi- ritizmust: „Asztalírás ötvenhatban / Vala itt-ott még divatban; / Kisded asztal egyik lába / íróeszközt rejt magába: / Akörül sereglenek, / Azzal írnak másvilági, / Láthatatlan szellemek.” — mint ahogyan a versbéli gróf alakja mögött is felrémlik gr. Szapáry Ferenc.

Ami a mezővárosi-falusi értelmiségnek az élethelyzetekhez kötődő „alkalmazott literatúrai” tevékenységét illeti, az egyházi szónoklatnak a megyében készült köteteiben 1849 után határozott differenciálódás figyelhető meg. Dobos János 1852-től volt Tahitótfalu, 1854-től Cegléd református lelkésze; Homiliák régibb és legújabb modorban (Pest 1862) c. munkájában — német kálvinista egyházszónoklati minták nyomán haladva — a teljes és életszerű jelenetek kiválasztását javallottá a bibliamagyarázat alapjául („a mi él és mozog a szentírásban”). Egyformán elhárította viszont a tu- dóskodó értelmezéseket, az iskolázó-leckéző modort, de „a költészet fényképei és idilljei” sem kerültek eszköztárába: a mintául közölt magyarázatok valóban nem tartalmaznak irodalmi anyagot.

Mintegy ellenpólust képviselt Bulcsu Károly, akinek gyász- és sírbeszédei a szintén kecskeméti Fürdős Lajos sorozatában, a Papidolgozatok gyászesetekre 14. füzetében jelentek meg nyomtatásban (Debrecen 1871). Alkalmak szerint csoportosított,

37 Egressyék spiritiszta összejöveteleire 1. EGRESSY 1909, 94-102. és RAKODCZAY 1911, I. 504. Arany jelenlétére: AJÖM XVI. 619.

38 AJÖM X. 204., 594-595.

39 AJÖM XVI. 401.

311