Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

3. Táj és irodalom - 3.2. Tájszimbólumok Pest megyéből

hősé magasztosult „Trencsényi Csák”-ot, aki 1309 után néhány évig valóban birtokolta a várat; egy szép fa és fölötte a felleg pedig Zách Klára és Bódog sorsát jelképezte. Nem kevesebb, mint 10 strófa szolgált a Mátyás alatti fénykor ábrázolására, hogy a vers végül az öreg Hír kalauzolta költő imájával záruljon:

Ne hagyd az órát elközelgeni,

Hogy ily rommá váljék az épület,

Melynek alapját népem most veti.

A nagy, nemzeti példázatok továbbörökítéséből a színpad is kivette a maga részét. Tóth Kálmán négy felvonásos tragédiája, Az utolsó Zách (1858) nem jelent meg nyomtatásban, csak színházi szövegpéldánya maradt ránk.154 Amint a cím is mutatja, Tóth Kálmán változata a merénylet utóéletét dolgozta fel, Kópjay Lászlóról, a Záchok távoli rokonáról és Klára hajdani jegyeséről szól. (A krónikás hagyományban Zách Felicián idősebb leányának, Sebének szintén kivégzett férje volt.) Ennek megfelelően csak I. felvonása játszódott Visegrádon; igaz, a palota itt dramaturgiai szerepet is kapott: 300 termével szinte labirintust alkotott, ahol viszonylag könnyű feladat volt elkülöníteni az udvartól a leitatott Klárát. A további három felvonás egy magyar Coriolanus története: Kópjay Bazarád havasalföldi vajda udvaroncaként bosszúvágyból háborút javasolt a magyarok ellen, akik el is vesztették a hadjáratot a számukra szokatlan terepviszonyok közepette. A „Halál a magyarra!” jelszó, hazájához hűséges szolgája halála, a zsákmányul esett szűzmáriás zászlók látványa és végül az őt annakidején megmentett Dezső (aki most a király ruhájában esett foglyul) átka a hazaárulóra — megannyi, a vesztett szabadságharcra utaló motívum! — vezetik el őt oda, hogy boldogan hal meg Bazarád híveinek fegyverétől, amikor hiába próbálja megvédeni a haláltól Dezsőt. (Az időszerű példázat része az is, ami nincs a drámában: a szerző gondosan és következetesen csak „havasiakról” és a „havasok fejedelméről” beszél, nemzetiségi megjelölés nélkül...)

Ha ma elolvassuk a lírikusként már említett Bajza Jenőnek Zách Felicián c. négy felvonásos tragédiáját (1863),155 amelynek végső simításait a szerző már nem végezhette el, legfeljebb azon csodálkozunk el, hogyan lehet újabb csavarásokat eszközölni az ismert cselekményen és helyszín(ek)en. Zách itt a „dicsőség bolondja”, akit a sérelem, a sértett hiúság visz át (a Sáros várában játszódó I. felvonásban) a király táborába, hogy ott már ő legyen a rozgonyi győző. Zách ezúttal „a magyar Macbeth,” akinek nemcsak a vágyott korona látomása tükröződik a Duna hullámain a II. felvonásban, de megjelenik a Rozgonynál elesett Csák Máté szelleme is. Kázmér őszintén szerelmes Klárába, el is venné akár feleségül, ám Erzsébet ellenzi öccsének, a litván hercegnő vőlegényének e kapcsolatát. Ezért szervezi meg Klára meggyalázását, s ebben segítője az itt intrikus szerepben feltűnő Cselényi. A maga korában Bajza Jenő drámája óriási vitákat kavart: nemzeti színházi elutasítása a drámabíráló választmány szakszerűségét kérdőjelezte meg. Ha azonban figyelmesen olvassuk a polémia cikkeit, ki154 OSZKSzT, N. Sz. U 18.

155 Kiadta Zilahy Károly: BAJZA 1864.

298