Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

3. Táj és irodalom - 3.2. Tájszimbólumok Pest megyéből

S hogy Kölcsey értelmezése a Rákos-jelképről később sem változott, azt egy prózai részlet bizonyíthatja országgyűlési naplójából (az 1832. december 27-i bejegyzés), amikor a múlt-jelen szembeállítás nagyon is kézzelfogható példával szemléltethető, a „poétái fellengés”-sel érkezett szatmári követ diéta-eszményének és a pozsonyi alsótábla valóságának szembesítése révén: „Mit gondoltok? Annak, ki a hazaszeretet szép gondolatát először Plutarch mellett álmodta, kinek élet és halál a hazáért varázsszínekben tűnt fel egykoron, ki a római tanácsot istenek gyűlésének képzelé, kit Rákos partjain a magyar hősgyülekezet emléke lyrai lángba kap vala: annak mit kellett szenvednie, mikor a kerületi ülésben lépvén, látott és hallott?...”87

Ezenközben a Rákos élte a maga hétköznapi, katonai és polgári életét. Téressége még a XIX. század elején is alkalmassá tette katonai felhasználásra. Az inszurrekció emlékét őrzi a Dunamelléki mars, Pálóczi Horváth Adám új, idealkalmazott szövege egy régebbi, ismert dallamra:

Jer, a Rákoson fulánkos élre fond ki kardodat,

Fel se vedd Hazád javára bármi károdat.

(Ötödfélszáz énekek, 1813)88

A hadvezetés azonban nem használta ki a szimbólumban rejlő mozgósító erőt: a király Székesfehérvárott, a nádor Soroksárott tartott szemlét, az utóbbi az inszurrekció elitalakulatát, a Pest vármegyei lovasezredet a „vár rétjén”, azaz a mai Vérmezőn fogadta hazatérőben. Belekerült viszont Napóleonnak a magyarokhoz intézett kiáltványába: „Gyülekezzetek azért össze Rákos’ mezejére, régi Őseitek’ szokása szerént; tartsatok ott igaz Nemzeti Gyűlést! és adjátok tudtomra végzéseiteket.” (Mai tudásunk szerint ez a zárópasszus Batsányi János javításai során került a szövegbe.) A franciák a proklamációt mintegy parancsként értelmezték: egy elfogott kapitány vallomása szerint Louis Narbonne tábornok, az elfoglalt Győr városparancsnoka azonnal érdeklődött, hol fekszik az a bizonyos Rákosmező („Rakosfeld”), és összegyűltek-e már a magyarok ott királyt választani.

Csak 1809. november 19-én merült fel a nádornál, a törzstiszteknek adott ebéden az ötlet, hogy országgyűlést kellene tartani és a nemesi felkelést a Rákoson kellene (a jövőben) felállítani. A megkötött béke alapján azonban az uralkodó november 27-én feloszlatta az utolsó inszurrekciót.89

A kiáltvány hatására van dalban kifejezett adatunk is. Pálóczi Horváth Ádám versében, a Haza-mars, a Győri futás után címűben egy inszurgens így fenyegetőzik a 3. strófa elején:

Bezzeg akadt cinkosra,

De jönne csak a Rákosra!

87 KÖLCSEY 2000 (KFMM), 26. 296.

88 ÖÉ 1953, 170.

89 JÓZSEF n. III. 555. és 843.

276