Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
3. Táj és irodalom - 3.1. Pest megye "irodalmi benépesítése"
egy időrendi táblát, amely — főként Anonymus nyomán — 893-ra tette Zalán, ,,a’ Tisza és Duna között uralkodó Bolgár Fejedelem” első futását, amikor Szegedig veszti el országát és 897-re a másodikat, amikor „Zalánt a’ Bolgárokig le-kergetik”. így Dugonicsot tekinthetjük az utóbb sok történetírói és szépírói problémát okozó „két futás” szellemi atyjának. Húsz évvel később Dugonics pontosabban követte a Névtelen jegyzőt, amikor kétszeri követküldésről és területátengedésről és csak egy csatáról, azaz futásról beszél. Ezúttal rontott is forrásán, amikor korsó Tisza-vizet és alpári füvet emleget Und és Ketel követjárása kapcsán. Ezzel ugyanis elvész az Anonymusnál és másoknál is szereplő szimbólum: a Duna-víz és a Tisza-parti fü területet határoló, a Duna-Tisza közét jelentő jelképe. A Szittyiai történetek II. könyve egyébként térkép- vázlattal kezdődik, amelyen Pest, a Csepel-sziget, Soroksár mellett (ezek a szövegben is újra visszatérnek, az Etelkában látott funkcióban) szerepelnek még az „Alpárihomokok” és Alpár, amelyhez névmagyarázat is járul, a már tapasztalt időátkötéssel: „Ez egy nevezetes helység Pest-vár-megyében; nem messze Félegy-háztűl. Egy vára volt itten [ti. Zalánnak]. Az abbúl a’ dombbúi teccik-ki, melyen a’ mostani templom építetett. Urunknak 1075-dikében, ezt a’ helységet a’ Váci Püspökségnek ajándékozta I-Gejza-Királyunk, mely most-is annak birtokában vagyon”.13 Dugonics a Duna-Tisza közének irodalmi betelepítését 1807-ben tette teljessé, amikor 33 évi professzorkodás után, a szülővárosában töltött vakáción kezébe került Voltaire filozofikus kisregénye, a Zadig, és magyarította belőle Cserei, egy honvári herceg c. munkáját.14 (Megjelent 1808-ban, modem kiadása: Bp. 1975.) Voltaire 1747-ben írt „napkeleti történet”-ének 19 fejezete megannyi kis novella, amelynek szatirikus éle az inkvizíció, az embertelen vallási szokásrend, a papi kapzsiság, a nagyképü sarlatánság, a szócséplő áltudomány, az eleve megállapított harmónia hamis filozófiai tétele és számos más visszásság ellen irányult, egészen a személyes ellenségek anagrammás kigúnyolásáig. Dugonics tollán mindebből az ősmagyar mitológia lezáró történetsora lett, Taksony és Géza fejedelmek idejébe, tehát kb. a Kr. utáni X. század harmadik negyedébe helyezve. Babilon és környékének magyarítása pedig betetőzte a korábbi művek helynévutalásos, egyéni történeti földrajzát a Duna-Tisza közén. A címszereplő Cserei Sepel lovászmester dédunokája, aki így érthetően tölt el két esztendőt a Csepel-szigeten, Keve [- Ráckeve] városában, innen nősül, és innen jár ki — Soroksár átellenében — természetvizsgálatokat folytatni. Innen csaknem egyenlő távolságra esik Zolt [= Solt], Zoltán fejedelem temetkezési helye és Takson(y), az őt követő fejedelem mulató- és temetkezőhelye. Az előbbiről Dugonics jegyzetben megjegyzi: „Ez most egy hasonló nevezetű vármegyének feje, de Pesttel és Pilissel össze vagyon olvasztva.” Az utóbbi „hitelesítése” pedig — a krónikás források névalakjainak felsorolása után — személyes emlékek révén történik: „Pesten alól (a Duna mentében) harmadfél órányi járófőid, holott [= ahol] az új templomban öregmisét mondottam 1806-dikban, 22-dik júliusban. (...) A kastély ott volt, ahol a régi templom ál13 DUGONICS 1806-1808, II. 3. (a térkép), 40-50. (az első követküldés), 46. (Alpár), 145-148. (Csepel mint fejedelmi mulatóhely), 166. (Soroksár). 14 A franciául nem tudó Dugonics a Mylius-féle német fordítást használta: VOLTAIR(E) 1786, 153-286. Vö. HORVÁTH 1907, 545-560. 252
