Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
3. Táj és irodalom - 3.1. Pest megye "irodalmi benépesítése"
3.1. Pest megye „irodalmi benépesítése” 3.1.1. Simái Kristóf (1742-1833) A piarista szerzetestanárt kortársai „magyar Plautus”-ként tisztelték iskoladrámái miatt, amelyeket a magyarítás módszerével készített 1755 óta. A technika azonos maradt akkor is, amikor — 1788 táján — Moliére vígjátékát honosította, Zsugori, telhetetlenfösvény ember címen.2 A megyében ismerős Simái (eredeti nevén: Sima Márton), aki két ízben is tanára volt a kecskeméti kegyesrendi gimnáziumnak, az iskoladrámai szokás szerint cselekmény-összefoglaló prológust illesztett darabja élére, „A’ Játéknak állapotja” cím alatt. Ebben időrendbe rakta az eseményeket, és így a vígjáték V. felvonásának 5. jelenetéig függőben tartott származási titok kimagyarázása került az elejére: „Első Leopold Tsászámak uralkodása idejében, midőn a’ Pártütők [Rákóczi kurucai] Magyar Országot tűzzel, vassal pusztítván, Némedit, Pest Vármegyében fekvő helységet-is feldúlnák; egy Gyólts István nevezetű Nemes ember, kire igaz Fejedelméhez viseltetett hívsége miatt nagyon tört vala az Ellenség, hogy életének kedvezzen, feleségével és két gyermekeivel egygyütt; magához véve drágább holmiét, elhagyá Némedi lakó-helyét, és nyakra, főre Esztergom felé szalada...” Némedi Gyólts István viszontagságai azonban ezzel nem értek véget; „az erdők közt”, alkalmasint a Pilisben megpihenve, kurucokkal keveredett csetepatéba, melynek során elvesztette Korlát nevű fiát, aki előbb a Győr megyei Pataházán lakott, majd a vígjáték színhelyére, Komáromba — egyébként Simái szülővárosába — jutott. (Moliére-nél Anselme és családja az 1647/48-as Masaniello-féle nápolyi mozgalom népharagja elől menekült, hajótörést szenvedett, kalózok fogságába került, és csak sok viszontagság után talált egymásra. A fiú neve ott: Valéré.) Simái az előzmények leíráshoz még hozzáfűzte: „Ez eddig Hagyományból.” A magyarításnak itt mesterfokát láthatjuk. Igaz ugyan, hogy a háttértörténetben mutatkozik némi időzavar: „Első Leopold” 1705 májusában halt meg; a kurucok 1706 augusztusában ürítették ki (erőszakkal) Némedit, hogy a helység ne adhasson ellátást Rabutin seregeinek. Azóta hat év telt el, de még Zsugori leányának megmentése is „egynéhány pártütők” kezéből történik, tehát még a Rákóczi-szabadságharc idején vagy közvetlenül a bukás után. Másfelől tény, hogy Pest vármegyének ez a része 1709/1710-ben már kikerült a kurucok ellenőrzése alól, és az 1706 óta üresen álló falunak, amely az 1707. évi összeírásban elhagyottként szerepel, újratelepedése megkezdődhetett. Az időrend (egyébként nem feltűnő) zavaráért kárpótol, hogy a „Hagyományból” viszont bizonyíthatóan igaz. Belitzky János publikálta azokat a tanúvallomásokat, amelyek 1737-ben hangzottak el egy határperben idős alsónémedi lakosoktól. A tanúk (60-76 évesek) életében sok a közös vonás: először 1686, Buda visz2 Megjelent: ENDRŐDY 1792-1793. Modern kiadása: Bp. 1977. Színpadi ősbem.: Pest, 1793. jan. 11. (Előtte: 1792. febr. 14., a komáromi gimnázium műkedvelői, jótékony célú előadáson.) Szövegét a francia eredetivel egybevetette Háhn Adolf (HÁHN 1890, 783-793.) L. még MALYUSZNÉ 1956a, 15. Itt, tévesen, Thököly kurucai szerepelnek. Ez Kosáry Domokos tanulmányával cáfolható: KOSÁRY 1965, 14. 248
