Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.2. Az "alkalmazott literatúra" szintje
leírta volna. Előszava szerint a „Cisio, álmoskönyv, szerencsekerék, Angyal Bandi stb. helyébe” kívánta divatba hozni füzeteit, amelyek egy részét „deákkori gyűjtemé- nyimből”, azaz a Holmi versanyagából merítette. Ennek megfelelően az első füzet Szentjóbi Szabó László, Csokonai, a két Kisfaludy mellett már Czuczor Gergely és Erdélyi János „népdalait” is tartalmazta, akikhez Ányos Pál, Fazekas Mihály, Döbren- tei Gábor, Szemere Pál, a negyedikben pedig Pálóczi Horváth Ádám, Kölcsey Ferenc, Kunoss Endre és Szakái Lajos járult. Mindenki — aki valaha is próbát tett a népies műdal terén. De éppígy megtalálható a Cserebogár..., a Vitkovicsnak is tulajdonított Most jöttem Aradról, a nyíri dámákat csúfoló diákvers, a Nem bánom, hogy parasztnak születtem... c. „köznépi dal” (valójában Mátyási József folklorizálódott Gulyás- nótája 1823-ból), az Én vagyok a kunságifi... stb., stb. Együtt tehát a „magas irodalom”, az udvarházi klasszicizmus és az „alkalmazott literatúra” válogatott hányada. De ezekre — akár az isaszegi verseskönyvben — még egy réteg rakódik. Szigligeti Ede első két népszínművének, A szökött katonának (1843) és a Két pisztolynak (1844) dalai, kimondottan a slágerképzés klasszikus receptje szerint, az „egyre dúdoló dajkák és vargainasok” számára kerültek a füzetekbe. A második füzet megjelenése idején, 1844-ben azonban már nem lehetett antológiát (még ha populárist is) Petőfi nélkül összeállítani. Szerzője neve nélkül szerepelt a második „füzér”-ben a Hortobágyi kocsmárosné, amelynek folklorizálódása szinte azonnal megkezdődött, első folyóiratbeli megjelenése {Athenaeum 1843. május 1.) után. Amint a Petőfi-vers kritikai kiadásának jegyzetírója, Kiss József megállapította, a Kecskeméthi Csapó közölte szöveg folklorizálódott változat; egy strófa elhagyásával, egy versszak cseréjével, a strófa végén kitett — az éneklésre utaló — ismétlőjelekkel.273 A mezővárosi-falusi értelmiségnek (kivált Pest megyében, az illetőség, illetve a személyes ismeretség okán) az az ízléstörténeti szerep jutott, hogy biztos bázisa legyen Petőfi Sándor költészete népdalkorszakának, egyszersmind elindítója kultuszának. 1844. december 15-én közölte a Pesti Divatlap egy Oláh Károly nevezetű levelező híradását a Versek 1842-1844 hatásáról: „Nincs kör kis városunkban, hogy Petőfiről ne emlékeznénk, mint különösen tisztelt hazánkfiáról, (mire valóban büszkék is lehetünk, hogy az anya, aki Petőfi bölcsőjét ringatá, körünkben van); versei gyűjteményét tapsok közt fogadtuk, s mint igen jelest, nagy becsben tartjuk, dalolva népdalait még a fonóházakban is.”274 Oláh Károly dunavecsei preceptor, azaz segédtanító volt; egy új nemzedék tagja, akik már ismerték a szellemi tájékozódás izgalmát, önképzést folytattak és hónapokkal az említett tudósítás előtt megalapították Dunavecsén a dunamelléki ref. egyház- kerület tanítóinak egyletét. Elnökké Ujlaky István fülöpszállási professzor-káplánt, pénztárosnak Demeter József kunszentmiklósi kántort, könyvtámoknak Szűcs János dunavecsei rektort választották meg. Az 1848-ig működött egyletben „A tagsági díj- jon [évi egy pengőforint] sok szép, hasznos könyvek szereztettek be, s hogy a tanítókhoz olvasás végett ellehessen küldeni azokat, alkalmas, csinos bádogszelencék ké273 PKrk 1., 372-373. A vers folklorisztikai vonatkozásaira 1. még SÜTŐ 1995, 126-137. 274 EPN 1911,34. 234
