Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

Noha Szenvey az 1820-as években az Aurora, a legrangosabb szépirodalmi almanach verseket is publikáló, rendszeresen foglalkoztatott szerzője volt, csak az Aurorakor másodvonalához tartozott. (Toldy Ferenc 1828-as nagy, reprezentatív antológiájában, a Handbuch der ungrischen Poesie ben nem is szerepeltette költeménnyel, csupán rövid életrajzát közölte a függelékben, а П. kötet 557-558. oldalán.) Mostani verse is tisztes epigonnak mutatja: a 3. sor szinte szó szerint követi Berzsenyit (Osztályrészem, 1799 körül), a 7. pedig Kisfaludy Károly Mohács c. elégiájának (1824) szállóigévé vált fordulatát idézi.

Kazinczynak azonban még tervei voltak vele: személyében vélte megtalálni azt a fordítót, akinek művei révén az imitáció-elv, a fordításprogram felsőbbrendűségét bizonyíthatná a romantikus eredetiség gyakorlata fölött, amely — óhatatlanul — nagyszámú, félkész vagy éppen dilettáns munkát is a világra segített. A vágás azonban nem az Aurora-kör ellen irányult, hanem Döbrentei Gáborra célzott, aki — legalábbis Kazinczy úgy tudta — elhidegítette őt régi barátjától, Dessewffy Józseftől, és immár nemcsak magánbeszélgetésekben, hanem a nyilvánosság előtt is bírálta Kazinczyt, hajdani mesterét és felfedezőjét. A vitatkozókedvét és szellemi frissességét 70 éves korára is megőrzött agg író most félbe is hagyta Guzmics Izidornak szánt idézett levelét, és közben (!), április 2-án este vagy éjjel, Pestre visszatérve megírta élete és pályája leggorombább prózai episztoláját Döbrenteinek. ,,A’ magyar Clavígónak” címzett levélben Beaumarchais (Kazinczy; utalással Goethe drámájára és a széphalmi vezér írói körében az 1810-es években dívott szerepjátékokra) elégtételt követelt a címzettől, és egyszersmind emlékeztette arra, hogy pusztán képességei alapján, nélküle Döbrentei „falusi Papocska” maradt volna, valahol Erdélyben.109 Másnap azután Pesten befejezte a Pécelen kezdett levelet Guzmicsnak, amelyben persze még benne rezgeti az előző indulat. A Szenvey-bemutatást követő mondat így hangzik: „Szeretném hallani, Döbbentei] kiáltozza e még a’ maga MERNI KELL-jét ’s ezer meg ezer originális firka felér e eggy olly darabban mint Don Carlos vagy Maria Stuart, ha tudniillik jól lesz adva.”110

Kazinczy még egyszer, 1829. május 27-én összefoglalta pesti útját Guzmicsnak. Itt kifejtette az április 2-i tudósítás „et cetjera]...’’-kitételét, pontosabbá téve a péceli együttlét programját: „...felolvasá a’ Resignatiót, Don Carlosznak, Maria Stuartnak és a’ Messzinai hölgynek némelly darabjait.” Ugyanitt Kazinczy felsorolta a Pesten ta- lált-felkeresett írókat, és a felsorolás után külön bekezdést szentelt Szenveyvel való megismerkedésének. Az élmények ilyen megkomponálása, az írófejedelem megjelenése a különböző nemzedékek és csoportok között, akiket az ő személyéhez fűződő kapcsolat csatolt egybe — és már-már indulatok fölött álló kísérlete a nyilvánosság számára tervezett megfogalmazásnak.111 S bár a kiadásra szánt változatban az írónévsor némileg szűkebb lesz, és csattanó is készül Horvát István méltatásával, Szenvey ott is megőrzi külön bekezdését, és értékelése-jellemzése szinte szó szerint ismétlődik: „Alig hihetni, hogy harmincesztendős ifjú ennyit tehessen; alig hihetni, hogy illy

109 KazLev XXI. 38-39.

110 KazLev XXI. 37. Kettejük kapcsolatáról legutóbb: CSETRI 1981, 767-775.

111 KazLev XXII. 423.

186