Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

Most már irodalmi arcképére térve: ebbe még belefért, hogy a kastélyt építő, annak szobáiba-termeibe könyvtárat, festményeket és éremkollekciót gyűjtő új-arisztok- rata a péceli kastély Ovidius-illusztrációhoz („amaz híres Pikárt réz metszéseiből vannak kölcsönözve”) 15 egysoros, hexameterben írott epigrammát készítsen: A pé- czeli palotában festett képeknek rendi.. A — hiszen ez időtöltésből készült, dekoratív célú szentenciázás csupán, csak a kastély vendégeinek hozzáférhető, és az epigrammaíró neve akár még előttük is eltitkolható. Mezei Márta joggal nevezte ezt a költői magatartásformát féldilettánsnak vagy áldilettánsnak.4 5 Mögöttesében többféle motívum rejtőzködhet: a művekkel való őszinte elégedetlenség, ezáltal félelem az irodalmi közvélemény (esetleg) lebecsülő véleményétől, a társadalmi rang tekintélyének meg- óvási szándéka a művészetkritika mindenkit egyforma mértékkel mérő esztétikai „köztársasága” ellenében. Maga Ráday így magyarázta ragaszkodását az anonimitáshoz, Kazinczyhoz írott levelében: „Énnekem ebben nem az a czélom, hogy a nevemet örökössen el-titkoljam, hanem egyedül az, hogy avagy tsak esztendeig experialhas- sam, mitsoda ítélet tételek lésznek versetskéim iránt...” (Pest, 1789. január 20.)6 S hogy valóban következetes magatartásról van szó, bizonyíthatja még: Ráday megneheztelt Kazinczyra, mert Klimesch elemzett rajzát, azt a bizonyos hálósipkás portrét kimetszette rézbe, azaz sokszorosíthatóvá tette.

Ráday rejtőző motívumai közé sorolható továbbá az a nem kockáztatandó tekintély, amelyet az 1764. évi országgyűlésen Pest vármegye követeként elsősorban protestáns hitsorsosai érdekében kifejtett tevékenységével szerzett; ezt a tekintélyt Bécs oldaláról a bárói, majd a grófi cím hitelesítette. És azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Pestre költözéskor Ráday csaknem 70 esztendős; a kor fogalmai szerint aggastyán, akinek ekkor kezdenie az irodalmi nyilvánosság előtti megmérettetést időskori gyer- metegségnek számítana. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy 1788 táján — mozgósítva azt a szellemi és erkölcsi tőkét, amelyet patriarchális, kéziratokat barátilag bíráló irodalmi tekintélyként, illetve a régi magyar irodalom értékeit kiadásra ajánló műgyűjtőként szerzett — Ráday mégis rászánta magát, hogy megpróbálkozzon az irodalmi nyilvánosság korszerűbb formáival; elvállalta a kassai Magyar Museum pesti, „társszerkesztői” feladatait, sőt, verseinek kiadását szintén tervezgette, habár a klasszikus műkedvelői gyakorlat szerint, azaz más gondjaira bízva, távol eső helyen kinyomtatva és talán név nélkül. Ennyi állapítható meg Zilai Sámuelnek, a marosvásárhelyi kollégium lector-professzorának levélutalásából: „Kiváltképen való gyönyörűségemre és örvendezésemre van az-is, hogy N[agysá]god a’ maga tulajdon verseit-is az én szorgalma- tosságom alá méltóztatott ígérni ajánlani.”7

Kazinczy Ferenc és Kármán József — mondhatni — belenőtt a Rádayak és más protestáns családok irodalmi klientúrájába. A 14 éves Kazinczy (öccsével és a sárospataki kollégium kontraskribájával) 1773-ban érkezett először a megyébe, hogy név4 Az Orpheus 1790. 1. negyedében közölt epigrammákat Kazinczy 1827-ben újra kiadta: FeMoMi 1229-1230. Újabb kiadása: RÁDAY 1892, 116-119. Maguk a képek és a versek 1825-ben, egy tűzvész alkalmával megsemmisültek, vö. FeMoMi 1229. Hasonlóan epigrammákat akart írni Zrínyi Miklós és Gyöngyösi István tervezett szobrára is az angolkertben, vö. GALAVICS 1999, 24-25.

5 MEZEI 1974, 85-88.

6 KazLev I. 255.

7 MST I. 213.; LADÁNYI 1975. Az idézet: 488.

158