Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

1. Pest vármegye irodalomszervező- és pártoló tevékenysége - 1.5. A pártolási formák egymásra épülése: Pest vármegye és a színházügy

ben pontos kép összegzései mindenkor tendenciózusak. Már Lisznyai panaszkodott arról, hogy az 1839/40. évi országgyűlés számára készített, 1840. január 20-i jelentésnek nem minden tételét tudja bizonylatokkal alátámasztani. Itt fonákjáról szemlélhetjük azt az egyébként gyakorlatias hasznú megoldást, hogy a vármegye ugyanazon személyiségeit delegálta a különböző, kulturális mecenatúrával foglalkozó testületekbe: az iratanyag a közgyűlési iratokból, a színházi külön gyűjteményekből, a számvevőségi fonóból, az rt. után maradt aktákból (a vármegyén belül), valamint a nádori, a helytartótanácsi levéltárból, sőt az egyes személyiségek családi archívumából állítható úgy-ahogy össze. (Nem számítva most a Nemzeti Színház 1945-ben elpusztult levéltárát.) A másik, kétségbevonhatatlan tény: ahogyan a vármegye delegált testületéi nem tudtak megbirkózni a színháznak, kivált a sajátos feladatrendszert felvállalni kényszerülő Nemzeti Színháznak mint szakosodott, kapitalista művészi vállalkozásnak szervezeti, színházművészeti, közönségszociológiai problémáival, úgy a megye pénzügyi apparátusa sem győzte a rázúduló, mennyiségében megnövekedett, minőségében pedig újszerű feladatokat. A jó szándék, a hazafias áldozatvállalás önmagában itt is kevésnek bizonyult. Az említett számadásban Lisznyai maga is felemlítette anyagi érdekeltségének hiányát, honoráriumot kérve éveken át végzett pénzkezelői és elszámolási munkájáért. Ebben a helyzetben az ügyek lezárása tűnt az egyedül járható útnak. Lisznyai 1844. október 21-én végezte be elszámolását, azt a megyei számvevő- szék 1845. január 28-án hagyta jóvá. Az addig részelszámolások (1833-ig visszamenőleg) szintén lezárultak, arról a számvevőszék 1845. június 17-én tett jelentést a közgyűlésnek.598

A vármegye ezt kétségtelen anyagi áldozatok árán tette; mind az építési pénztárnak, mind a részvénytársaság kasszájának maradtak kielégítetlen követelései. Pest vármegye az 1845. március 19-i közgyűlésről kérelemmel fordult a nádorhoz, de nem mint főispánjához, hanem mint „az országos pénztárak főfelügyelőjét” kérték fel, hogy az 1843/44. évi országgyűlés törvényjavaslata alapján „az érdeklett összegeknek mind megyénk, mind a részvény társaság részére leendő kifizettetését k[egye]lmesen elrendelni méltóztassék.”599 (Az országgyűlés 12.706 pengőforint 13 13/I5 krajcár követelést ismert el jogosnak.) Annak azonban, hogy a vármegye a pénzhez hozzájutott volna, nincs nyoma.

Ugyanezt bizonyítja, közvetett módon, hogy a részvénytársaság anyagi ügyeit, a fentebb említett követelések részeként, csak jóval később sikerült lezárni. A Helytartótanács 1853. január 26-án, 1173. sz. üzenetében szólította fel a pénzügyigazgatóságot, hogy járjon el annak a 3173 pengőforint 34 krajcárnak az ügyében, amely „a Nemzeti Színháznak átadott díszítmények, ruhatár, könyvtár, és egyéb eszközök és kellékekért” megállapított becsértékből mindaddig kifizetetlen maradt. A pénzügyigazgatóság 11156/256. sz., 1853. március 7-i rendelete alapján, Nyisnyánszky Dániel országos pénztámok és Vezerle Nepomuk János országos pénzügyi ellenőr Budán, április 9-én kiállított ellennyugtája szerint ezt az összeget ki is utalták a Nemzeti Színház országos alapítványi pénztárából Simontsits Jánosnak, ez idő tájt a Nemzeti

598 PML, IV. 3-a/l. PPS Vm. Kgy. jkv. 3914/1845. (jún. 17.).

599 A törvényjavaslat: PUKÁNSZKYNÉ 1938a, 190. A nádornak írt levél fogalmazványa: PML, IV. 3-c/l. PPS Vm. Kgy. ir. 1400/1845. (márc. 19.). (Ezért kerültek az 1843. évi szerződések mellékletként 1845. évi iktatószám alá.)

149