Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
1. Pest vármegye irodalomszervező- és pártoló tevékenysége - 1.1. Az irodalmi élet nyilvánosságának néhány helyi problémája
tagadta ezt: hivatkozott az 1734-ben alapított iskolára, és érvelt a református egyház- község 1733-tól vezetett pénztárkönyvével, amelyben a gyakorta változó községi kurátorok sajátkezű aláírása olvasható.12 Az ellentétes adatsorokat folytatni lehet. A személyes és legtöbbször futó benyomások általában a kedvezőt, az átlagtól felfelé eltérő helyzetet rögzítik. így lelkendezik például a fiatal Bajza József 1829. június 4-i levelében Toldy Ferencnek a Túrán látottakról: „Nem hittem volna, hogy a magyar s kivált falusi olvasók közt olly buzgók legyenek, mint a miilyeneket ezen tájon tapasztaltam. A mit velem tettek azt egy szerénytelen is soknak vehette volna. A Kisfaludy, Kölcsey és Vörösmarty névnek egész vakultságig imádóji. Figyelmeznek minden literatori mozgásokra s minden legkisebb történetecskét tudnak. Beszédem oraculum volt előttök. Nem győztem kéréseikre felelgetni, mellyekből tudomány ugyan nem sok csillámlott-ki, de annál több buzgalom és részvét. Csak 600 kellene illy olvasó s dolgaink jól mennének.”13 Negyedszázaddal később, Vácról Vahot Imre szögezi le: „Alig található Váczott egyén, ki írni, olvasni nem tudna...”14 Nem igazítanak el sokkal jobban az objektív, számszerű tények sem. Mert egyfelől igaz például, hogy — Nagy István rektor-professzor kimutatása szerint — ,,A’ Helvé- tziai Vallástételt követő Ketskeméti Oskola népessége”, azaz a tanulói összlétszám az 1810/11. és az 1824/25. tanév között (csaknem folyamatos növekedéssel) 442-ről 656-ra nőtt; másfelől azonban még az utóbbi időpontban sem volt az ország negyedik legnépesebb városában „Nemzeti Oskola”. Az említett tanulói összlétszámból pedig a „diákság” (vagyis a középfokú képzésben résztvevők) száma csupán 35-ről 46-ra emelkedett. így a helyben továbbtanulók aránya egyenesen romlott: 7,9%-ról 7%-ra csökkent. (Újabb ellentmondó adat Garay Jánosé, aki 1837-ben, belföldi útirajzában a kecskeméti tehetősebb parasztpolgárokról megjegyzi: „...többnyire mind kitanulta a hat iskolát...”).15 Asztalos István tizenhat Galga menti település iskoláinak 1840. állapotfelmérése után arra a következtetésre jutott, hogy ugrásszerű fejlődésre csak az 1868:XXXVIII. te., a népoktatási törvény után került sor. Az ehhez szükséges lassú mennyiségi gyarapodásról újabb felmérésünk is van (44 megyei helységből), az 1860. évi településstatisztikai leírás alapján.16 A forrásbázis mostani kiterjesztése sem szolgált azonban átfogó képpel a vármegye egészének iskolalátogatásáról és így — közvetett módon — az ími-olvasni tudás megszerzésének lehetséges mértékéről. Sikerült azonban fellelni a vármegye nyelvi intézkedései során megtartott szolgabírói látogatások jelentéseinek gyűjteményét az 1838-1845 közötti évekből.17 (Az is kiderült, a kutatás nem is várhat teljesebb dokumentum-együttest: Bognár József katolikus pap a Magyar Tudós Társaság folyóiratában kárhoztatta — az 1839. évi állapotot ábrázolva — az iskolába küldésre vonatkozó 12 IVÁNYI 1931, 15. és HALMI 1938, 16. 13 BAJZA-TOLDY 1969,462. 14 KUBINYI-VAHOT 1853,1. 75. 15 Nagy István: Ketskeméti Helikon, OSZK Kt. Quart. Hung. 3. (Itt helyesbítjük Szinnyei Józsefet: a kézirat nem rövidített kivonata Nagy 1823-as írókatalógusának.) Garay cikke: GARAY 1837a. 16 ASZTALOS 1987, 245-300.; PEST-SOLT M. 1860, passim (a VII. kérdésre adott válaszok). 17 PML, IV. 3-c/l. PPS Vm. Kgy. ir., 441. doboz. (Az alábbiak is innen.) 14
