Bánkúti Imre: Pest–Pilis–Solt vármegye a Rákóczi korban I. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. (Budapest, 1997)

1705

261 országos dolgait, sok foglalatosságig mind az által, hogy előttem való méltóságos urak, kiknek mind experientiára, mind egyébre inassá s tanítványa lehetnék, ne disgustáltassanak, méltóztassék Nagyságod kegyelmes leveleit Méltóságos Generalis Barkoczi Uramhoz folytatni, ámbár az parancsolat Nagyságod kegyelmességébül magamat tangálljon is (kire érdemtelen vagyok), mert mai napon is az Méltóságos Ur jelentette, hogy Nagyságod válaszát egynehány leveleire nem veheti, talám csak eötödik kerék. Én ugyan mindeneket comunicalok, sőtt az Méltóságos Urnák tellyes szível való igyekezetét (menyire ereje engedi), látván, engedelmeskedem és tanácsával is élni kívánok, mind az által, hogy consolaltassék, annyival inkáb job kedve leszen. Bizony meg kell vallanom, nem merészlettem volna Nagyságodat ezzel terhelnem, de kötelességem el nem halgathatta. Azon kívül is tudom én Nagyságodhoz való kötelességemet, nem kell nekem sem egy, sem más, csak tanulhassak, szolgálhassak és Nagyságodnak, s azon kívül jó Uraiméknak kedvetlenségében ne legyek. Ezen törökök Nagyságod táborára igyekeztek vala, de mivel az had rongyos, hópínzen sem volt magát honnan ruházni, árujokat kirakattam, azzal az hadat sem bocsátván szélyel vásárlásra, in corpore megtartottam, sok mezíteleneket jórésziben felruháztam. Hanem recommendálom Nagyságodnak, pénzekért rezet adatván nekik, kereskedésre való kegyelmes passussát kiadatni méltóztassék nekik. Turai Miskát, noha sebben, mind az által úgy informáltatom, életben vitték be. Nemes Nógrád Vármegye panaszolkodik az hadaknak mars alkalmatosságával lőtt excesussirul: mit tudtunk tenni, Kegyelmes Uram? sem viceispán, sem szolgabíró, sem comissarius, mind maga privatumát keresi, studio absentállya magát. Az pusztaságon az katona nem ölheti magát, lovát éhei, az hol kaphat, tengődik, ha excessus essik, maguknak imputálhattják. Sok vitéz emberrel megbizonyítom, kétt nap magam is tengeri búzát főzettem, süttettem, azzal tengőttem, hát az szegény katona, most is 3000 is vagyon, kinek egy szekere sincsen, lova hátán horgya az futrást két mérfoldniről is. Kéntelen vagyok kibocsátani, kit eörömest nem cselekedném, mert azt akarnám, hogy egy katonát se kellene lován fegyverestül kibocsátanom. Ezt azért írom alázatossan Nagyságodnak, hogy ha panasz lenne, tudhassa Nagyságod okát s ne okoztassam bévött szokás szerint, mivel úgy látom, itten e tájon az publicumot senki sem kívánnya folytatni, hanem ki ki az magáét oltalmazza, bolond penig, mert

1 valamint az ki üdvezülni akar, sok szenvedéseken kell általmenni, úgyszintén ha békességet akar érni, bizony kárt és pusztulást kell szenvedni. Ezzel Nagyságod kegyelmességében ajánlván magamat, maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Károlyi Sándor. Hatvani tábor 12. Septembris 1705. 1. Bizonytalan olvasató szo.