Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi kara - ülések, 1948-1949
1949. április 11., 1948/49. tanév ötödik rendkívüli ülése - Az elnök az ülést megnyitja. - Távolmaradtak felsorolása. - Folyó ügyek: - Hallgatói ügyek: - Berekesztés: - 6. Az ülés berekesztése.
- 5 ogy a törvényszéki orvostan gyakorlati iktatása keretében mindenütt szokásos ■gyes esetek ismertetése és magyarázása,- •endszerint azonban név, hely és időpont megjelölése nélkül. Szokás bemutatni ügyiratokat, látleleteket is hogy a „allgatóság az irat kiálli&ási módját iiegismerje és figyelme felhivass ék arra, hogy minden apró részletre ki kell terjeszkedni és mindent a valóságnak aegfeleiden kell jegyzőkönyvbe venni. ir.Sntz professzor véleménye, hogy Beöthy professzort tisztán a tárgyilagosság vezette és ezért tartotta szükségesnek ennek a jegyzőkönyvnek, illetve vé- leményes jelentésnek az ismertetését, hogy a hallgatóság figyelmét a rögtön- itélő eljárás körülményire felhivja és azt velük megismertesse. Bár nem kifogásolható Beöthy professzornak az az emlitett álláspontja és törekvése, hogy a törvényszéki orvostan oktatását az Sntz professzor által is szokásosnak emlitett módon gyakorlazLs tivá tegye, - a bizottság még Ägy véli, hogy Beöthy professzor legalább is nem járt el kellő gondossággal, amikor ezeket az adatokat minden magyarázat nélkül a hallgatóság elé tárta. Nem fogadható el kellő indoknak az a ténykörülmény sem, hogy ezeket esetleg a nyilvános főtárgyaláson is megismerheti a hallgatóság, mert egyrészt nem szokásos a vádlott beszámíthatóságára vonatkozó orvosszakértői vélemény előzményeit, indokolását felolvasni a rögíönitélő birósági fótárgyaláson, másrészt Beöthy professzor előre nem tudhatta, hogy milyen adatokra és részletekre tér ki a biróság a tárgyalás folyamán. A bíróságtól beszerzett hivatalos jegyzőkönyvi kivonat szerint valóban nem is hangzott