Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1939-1940
1940-05-29 / 1939/40. tanév nyolcadik rendes ülése
dolatát keltő elbánásnak szomorú és az egyetem igazgatására is kiható hátrányos következményei rövid időn belül jelentkezni fognak, mert alig képzelhető el az, hogy a becsületes és értékes munkában hosszú időt eltöltött egyetemi fogalmazok ebbe a mostoha sorsba belenyugodjanak, s ne keressenek módot és al<almat olyan másirányu elhelyezkedésre, melyben jövő boldogulásukat biztosítva látják, s alig képzelhető el az is, hogy fiatal és jól képzett erők e rossz példán okulva, rászánják magukat arra, hogy ilyen mostoha körülmények között egyetemi szolgálatot vállaljanak. Mindennek a tarthatatlan helyzetnek az okát abban látom, hogy ez egyetemek státusa - ha ugyan lehet annak nevezni - oly annyira kicsiny, hogy abban a fokozatos előlépés lehetősége teljesen ki van zárva. üppen ezért elkerülhetetlenül szükségesnek és sz egyetemek érdekében állónak tartom azt, hogy az egyetemi fogalmazói, s talán a kezelési létszám is olvasztassék be egy, az egyetemekhez legközelebb álló nagy és életképes státusba, a tanügyi státusba, mert csak igy látom biztosítottnak az egyetemekhez beosztott fogalmazási szakba tarto-54-