Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1939-1940
1940-04-24 / 1939/40. tanév hetedik rendes ülése
csészéttudománykéri lektorokat érdeklő tiszteletdijakaí? szétosztás céljából egy összegben a bölcsészettudománykari dékán kezeihez utalja ki. Űr. Birkáa Géza prorektor sajnálattal veszi tudomásul, hogy a rendelkezésre álló tiszteletdijhitelösszeg felosztására vonatkozó méltányos tanácsi javaslet e m. kir. vallás- és köz- oktatásügyi miniszter urnái nem talált meghallgatásra. Ebben az egyetem autonómiájának sérelmét látja. ¥ivel azonban az egyetemi tanács most már tényekkel áll szemben, azon legnagyobb sajnálatra nincs módjában változtatni. A prorektor rámutat ezután a bölcsészettudománykari lektoroknak úgy is, mint középiskolai tanároknak, antiszociális díjazására, akik alig pár száz pengő tiszteletdijat kapnék azért a munkáért, amelyet ők egész tanéven keresztül nagy szorgalommal teljesítenek. Ezen a visszás állapoton - mondja a prorektor - csakis a templomigaz- gató és a róm. kath. lelkészek tiszte- letdijának csökkentésével lehetne segíteni, s nézete szerint mind ennek meg- szivlelésére az illetékeseket mintegy rá kellene kényszeríteni.-16-