Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1939-1940
1939-11-29 / 1939/40. tanév harmadik rendes ülése
ugyanezen törvény egyszersmind előírja, hogy az egyetemi hallgatók most már a honvédelmi tárgyakat is a leventeoktatás keretében fogják hallgatni, egyúttal indokolatlanná vá lik az is,hogy az egyetemi polgárok az egyetemi tanrendbe beillesztve,indexükbe bejegyezve hallgassák ezeket. Ez az indítvány egyfelől tanrendjeink szerkesztését, másfelől hallgatóságunk tanmenetet, elfoglaltságát, de egyúttal a jövendő magyar közepés szellemi vezetőosztály testi nevelését, 3őt az ebből folyó bizonyos lelki sajátságait is mélyrehatóan érinti, miért is a műegyetem rektorának felterjesztése mellett behatóbb mérlegelés nélkül nem mehetünk el. A honvédelemről szóló 1939.évi II.t.c,hatályba lépvén, az illetékes katonai hatóság a VKM. úrral egyetértésben már a folyó tanfélévben heten- kint egy egész délutánt tétetett szabaddá minden egyetemi előadástól abból a célból, hogy ezen idő folyamán az orvostanhallgatók és a természettudomány kari hallgatók három órában, más karbeli hallgatók négy órában elméleti és gyakorlati leventekiképzésben, azaz honvédelmi ismeretek elsa-