Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1939-1940

1939-11-29 / 1939/40. tanév harmadik rendes ülése

1133.76 P maradvánnyal zárta. Végül felemlíti, hogy dr. Mansfeld Géza ny.r, tanártól, a Diáküdülőház igazgatótaná­csának volt elnökétől most utólag ka­pott régi számlákat kiegyenlítés végett. Dr. Kerényi Károly bölcsészet-, nyelv- és történettudománykari prodé- kán tájékozódására a prorektor bejelen­ti, hogy ez év nyarán a balatoni kör­úton lévő ola3z és lengyel egyetemi hallgatóknak a m. kir. vallás- é3 köz- oktatásügyi minisztérium utasítására adott a Diáküdülőben bennlakást. A bölcsészet tudománykari prodékán örömmel veszi tudomásul a prorektor be­számoló jelentését az adott tájékozta­tással együtt é3 arra kéri a tanácsot, hogy a Diáküdülőházat tartsa fenn to­vábbra a Keszthelyen még 1933-34.tan­évben életrehivott másik intézmény­nyel együtt. Az elnöklő rektor a bölcsészet­tudománykari prodékán felszólalásával kapcsolatban megjegyzi, hogy a Diák- üdülőháznák, mint rendkívül fontos diákszociális intézménynek a fenntar­tása szinte nélkülözhetetlen, ami pe­dig a keszthelyi nyári egyebemnek fenn­tartására vonatkozó elhatározást ille­ti, az most a jelenlegi európai hely­zetre tekintettel nem időszerű, mert a-25-

Next

/
Oldalképek
Tartalom