Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939

1938-11-05 / 1938/39. tanév első rendkívüli ülése

k ?0 s igy nem fogja-e az egyetemi auto­nómiát sérelem érni, dr. EYSSEN TIBOR miniszteri tanácsos ur kijelentette, hogy a vizsgálat sor'n az egyetemi au­tonómia a legmesszebbmenően figyelem­be fog vétetni; a vizsgalat igy1 megindult és kez­detben kizárólag csak a tandíjbevétel­lel és annak felosztásával, illetve felhasználásával foglalkozott,- 28-án déli 1 órakor azonban rí akart térni az egyetem által létesitett úgyneve­zett "alapokénak, vagyis az egyetem autonom bevételeinek s azok felhasz­nálásán^ megvizsgálására is; erről tudomást szerezve, magihoz kérette dr. EISSEN TIBOR miniszteri tanácsos urat, előtte az egyetemi au­tonómiára hivatkozással tiltalcozását jelentette be az egyetem autonom alap­jainak felülvizsgál<?aa ellen,- mire a miniszteri tanácsos ur közölte, hogy mivel a miniszteri rendelet értelmé­ben a quaestorában kezelt összes ala­pot is vizsgálat tárgyává kell tennie, a maga részéről nem mellőzheti ezen bevételeknek és azok hovaforditásának megvizsgálását,- a tiltakozásra való tekintettel azonban a vizsgálat foly­tatását felfüggeszti és a tiltakozás­ról dr. SZILY Kf.UífjJ államtitkár ur- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom