Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939
1939-05-24 / 1938/39. tanév kilencedik rendes ülése
hogy a jövő évi tanács fog arról dönteni, hogy ezentúl a nyári tanfolyamot Keszthelyen, vagy ami több szempontból célszerűbbnek látszik, egyetemünk székhelyén, Pécsett rendezi-e meg? Én a tekintetes tanács határozatáról Keszthely város biráját s a Gazdasági Akadémia igazgatóját értesitettem, azonban mielőtt ez az értesités oda megérkezett volna, csakhamar a VII. tanácsülés u- tán a keszthelyi elöljáróság Pécsről a tanácshatározatról teiefonértesitest kapott, majd a bölcsészettudományi kar két tanára: dr. Tóth László ur, a Keszthelyi Nyári Egyetem lemondott igazgatója és dr. Kerényi Károly dékán ur, akik annak idején az Intéző Bizottságban, illetve a tanácsban szintén a tanfolyam szüneteltetése mellett foglaltak állást, Keszthelyen személyesen is tárgyaltak a város vezetőségével a tekintetes tanács határozatával ellentétben a nyári tanfolyam f. évi megtartása ügyében. Ln minderről nem az illető professzor uraktól, hanem véletlenül a Keszthelyi Hirlap közleményeiből értesültem. Közelebbről nem érdekelt a dolog, mert az a véleményem, hogy Keszthely városának, egyetemünk megkérdezése nélkül is, ha jónak latja, jogában áll a maga. kezde-19-