Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939
1939-02-28 / 1938/39. tanév hatodik rendes ülése
összesen 629 P-t utaltam ki,- jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy ez egyetemi tanácsnak 1937. évi január hó 27-én tartott 1936-37. tanévi V. rendes ülésében IV/25.szám alatt hozott azt a határozatát, mely- lyel a diákszociális alap terhére a Diákvédő Iroda részére évi 1000 P segélyt engedélyez,- hatályában továbbra is fenntartja, amely egyébként is csak természetes folyománya a Diákvédő Iroda kormány ható ságilag jóváhagyott szervezeti szabályzata idevonatkozó rendel- kezé seinek." Az elnök előterjesztésének kiegészítéséül megjegyzi, hogy a tanulmányi segély-kérvényeknek a Diákjóléti és Diákvédő Iroda elnökének, Sntz Béla professzornak ügykörébe való átutalására még az s körülmény is késztette, hogy az 1937-38. tanévi VII. rendes tanácsülésben III/16. szám alatt hozott tanácshetározet szerint a rektor az ilyen kérvények ügyében csakis a Diákszociális Bizottság, igy Sntz professzor véleményének mégha Ugatása után intézkedhetik. Dr. Scipiades Slemér prorektor annak előrebocsátásával, hogy a rektori előterjesztéssel nem kiván szembe18-