Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1935-1936
1935-11-27 / 1935/36. tanév harmadik rendes ülése
infláció majd a pengőszámitásra való áttérés idejében számos miniszteri rendelet intézkedik az avatási dijak módosításáról, a felosztásra vonatkozólag azonban ez az egyetlen felsőbb hatósági intézkedés, mely az iratok között található, a bizottság azon a véleményen van, hogy ez az arány volna helyes alapja ma is a felosztásnak. Bekérve az egyes karoktól a ma szedett avatási dijak összegét, kiderül, hogy a jogi karon a jelöltek fizetnek 93 pengő 90 fillért, az orvosi karon 110 pengőt, a bölcsészeti karon pedig 87 pengő 90 fillért. Ebből az összegből a felosztásra kerülő, tehát a rectori hivatalnak átutalt összegek a jogi, bölcsészeti és hittudományi kar részéről egységesen 73 pengő 90 fillér, az orvosi kar részéről pedig ismeretlen okokból ettől eltérően 72 pengő. Ezekben az összegekben a 10 pengő bélyegköltség Í3 bentfoglalta- tik, a rectori hivatal által felosztásra kerülő Összeg tehát 63 pengő 90 fillér, illetve 62 pengő. Ezzel szemben természetesen a miniszteri rendelet utasításainak megfelelően a számitás helyes alapja az az ösz- 3zeg kell legyen, amelyet a jogi, Bölcsészeti és hittudományi kar valósággal beszed a jelöltektől, levonva belőle a 10 pengő bélyegköltséget. Ezek szerint tehát a felosztás alapja a-35-