Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1934-1935

1934-09-26 / 1934/35. tanév első rendes ülése

& nács a kérdéses ügyben állást foglalna, a jog-, és államtudományi kar előterjesz­tése adassák ki hozzá3zólást.végett a bölcsészet-, nyelv- és történettudomá­nyi karnak. Inditványát azzal indokol­ja, hogy felfogása szerint minden kar rendszerint csakis a maga tanulmányi köréhez tartozó tárgyakat adhat elő, s ha ettől eltérni kiván, a ríözvetlenül érdekelt kart meg kell hallgatnia, s miután a történelem a bölcsészeti kar tanulmányai körébe tartozik, a szó alatti ügyben a végleges állásfoglalás előtt a vezetése alatt álló kar véleményének ki­kérésére feltétlenül szükség van. A történelem- mondja továbbiakban dr. Prinz Gyula Dékán - a jogtudományi kar hallgatói számára a köteles tárgyak egyike, a másik az ethika mellett. A joghallgatók ma mind­két tárgyat a bölcsészeti karon hall­gatják. Ezt az állapotot a jogi kar, hogy úgy fejezzem ki magamat "felmondás", sőt értesités nélkül szünteti meg. El­határozását a jogi kar azzal indokolja, hogy a magyar történelem tanéra rend­szeresen nem hirdet olyan előadásokat, amelyek a joghallgatók igényét kielégi- tik. Erről a kifogásról a bölcsészeti kart azonban előzőleg nem értesítette. A másik,joghallgatókra nézve kötelező tárgynak, az ethikának előadásával a jogi kar nem foglalkozik, amiből fel kell tenni, hogy annak előadásával meg van elégedve. Minthogy azonban a két tárgy a karközi egyetemleges kötelezett­ség következtében Ö33zi9tartoz ik, mint a-63-

Next

/
Oldalképek
Tartalom