Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1934-1935

1935-01-30 / 1934/35. tanév ötödik rendes ülése

Nol csatoltan tisztelettel 'bemutat om. " Ennek dacára az okiratot nem mellékelte. A nyár folyamán eljutta­tott ugyan a dékáni hivatalhoz né­hány katonai okmányt, de ezekből csak az tűnik ki, hogy tartalékos hadnagy volt, de hogy a hagy Ezüst vitézségi érem viselésére jogosult, ez azokból nem tűnik ki. Van az iratok között egy orvosi bizonyitvány, melyben mel­lékesen megeralittetik, hogy’az I.o. vitézségi éremmel tüntettetett ki. kivel azonban ezt nem orvosi bizonyít­vánnyal, hanem szabályszerű adományo­zási okmánnyal, ennek hiányában emlék­lappal, vagy a Honvéd Rendeleti Köz­löny /íhivatalos lap:/ számának és lapjának pontos feltüntetésével kell igazolnia, felszólítom, hogy a Hagy Ezüst vitézségi éremmel való Kitünteté­sét a fent megjelölt módon hitelt ér­demlően igazolja. Pécs, 1934. október hó 4. Rhorer s.k. e.i. orvos kari dékán. P.H." Ezek után 1934. október 19-én tartott II. r. ülésében az orvostudo­mányi kar újból foglalkozott ez ügy­gyei és minekutána az elnök az előz­mények ismertetése után jelentette, hogy ismételt felszólításra a kari ülés időpontjáig válasz nem érkezett,-38-

Next

/
Oldalképek
Tartalom