Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1934-1935
1934-09-26 / 1934/35. tanév első rendes ülése
m vül ily keserű sorsra jutna. Éppen ezért arra kéri az alispánt, hogy a klinikai igazgatóságnál oda hatni kegyeskedjék, hogy tartozása legalább felényi összegre mérsékeltessék. Tekintetes Egyetemi Tanács! Ezekben voltam bátor az ügy tényállását ismertetni. Nyilvánvalónak látszik, hogy a rendeletek szerint a klinika igazgatója teljesen megengedett módón járt el. Az orvoskari dékán ur vizsgálata, 3ci- piades professzor igazoló Írása, valamint e tárgyban utólag csatolt pótbeadványa alapján eléggé tisztázottnak látszik, hogy Kiss Krisztina valószinü- leg kezelési hibát követett el, ami később helyesbittetett, úgy hogy elfogadhatónak látszik, miszerint Tarr György- né valóban egy napig külön szobán ápoltatott. A vizsgálat megindítását azonban a Miniszter Ur nem erre a kérdésre rendelte el, hanem az "alispán által felterjesztett panaszban foglaltakra", amikben pedig az a kérdés nincs is é- rintve, vájjon Tarr Györgyné külön- szobán avagy közös kórteremben feküdt-e. A panasziratban még csak az sem foglaltatik, hogy a klinika igazgatója a legkisebb szabálytalanságot követte el,-57-