Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934

1933-10-23 / 1933/34. tanév első rendkívüli ülése

£» • szükségessége, de különösen jogi lehe­tősége kérdésében vallott felfogására különben érdekes világítást ve t a nem­zetek Szövetsége Egyezségokmányának 19. cikkére vonatkozó előbb már említett tanulmánya. Ebben a tanulmányában Lle­wellyn-Jones mindenekelőtt rámutat a 19. cikk történelmi előzményeire, hang­súlyozva azt, hogy ,ennek a cikknek az Egyezségokmányba való iktatása eredeti­leg annak a gondolatnak alapján történt hogy meg kell adni a békeszerződések által teremtett területi rendelkezések békés megváltoztatásának lehetőségét. Ebből a szemszögből nézve illuzorius- nak tartja a 19. cikk oly módon való értelmezését, hogy az csak a Nemzetek Szövetsége közgyűlésének egyhangú el­határozása esetén volna alkalmazható. Hiszen magától értetődő, hogy a kívánt területi változások által hátrányosan érintett hatalmak sohasem fogják a köz­gyűlés ilyen elhatározásához beleegye­zésüket adni. Sőt azután a 19. cikk e- setleges módosításait tárgyalva kife­jezetten arra az álláspontra helyezke­dik, hogy ezen cikk alkalmazásának kér­désében expressis verbis biztosítani kell a közgyűlés szótöbbséggel való ha­tározásának lehe tőségét . De megtaláljuk Llewellyn-Jones

Next

/
Oldalképek
Tartalom