Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934

1934-05-30 / 1933/34. tanév kilencedik rendes ülése

ja a szabadságidő engedélyezését, úgy ellentétben áll a 46.854/1924. IV. sz. VKM. miniszteri leirattal, mely egysége­sen az egyetem Rectorának hatáskörébe utalta volt a szabadságidők engedélyezé­sét. A szabályzattervezet második, ügyviteli része, a tervezet igényeinél is kevesebb, s igy a felől véleményt nyilvánítani sem lehet, az bizonyos, hogy a szabályzatban a második rész első é3 második bekezdése, mint indokolása e rész tÖKéletlen kidolgozásának, benn nem maradhat, mig a többi részek újra pontosan fogalmazandók. Tekintetes Egyetemi Tanács! Kimutatván mindazokat az elté­réseket, melyeket a Szabályzattervezetek a 410-0-40/1930. sz. VKM. rendelettel szemben feltüntetnek, továbbá azokat az egyetemi önkormányzat egységét sértő rendelkezéseket, melyek a szabályzatter­vezetekbe felvétettek, megáilapitandónak tartom, hogy a gazdasági bizottság olyan integráns részeit hagyta ki idézett ren­deletnek, melyekkel a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur éppen a gaz­dasági bizottság működésének összhangba - hozását kivánta elérni az egyetemi Tanác működésével, azaz fenn kivánta tartani

Next

/
Oldalképek
Tartalom