Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934

1934-05-30 / 1933/34. tanév kilencedik rendes ülése

X 3zen magántanári képesítési el­járást az orvostudományi kar, mint az előttem fekvő ügyiratoktól megállapí­tottam, teljesen szabályszerűen foly­tatta le, eltekintve attól, hogy a kér­vény előadója túllépvén az 1892. évi 44.520 sz. vkm.r-tel kiadott szabályzat 7. §-dnak előírását, kiterjeszkedett folyamodó olyan körülményeire is, melyek oda nem tartoztak. Az ilyen kitérjeszke- dés ugyanis ellenkezik a 8. ^-szellemé­vel, amely személyes minősültség kérdé­sében vita nélküli szavazást ir elő. Már pedig, ha az előadó az alaki kellé­kek elbírálásán túl megy és személyi körülményeket részletesen mérlegel é3 a folyamodó egyéniségét, jellemét stb. boncolgatja, nehéz a kartól azt követel­ni, hogy ezt előirás3zerüen vita nélkül hallgassa meg. Javasolom, hogy dr. Or o s z Dezső magántanári képesítésének ügyiratai megerősítés végett a vallás- és közoktatásügyi rc. kir. minister úr­hoz felterjesztessenek." Dr. 7 enyves s y Béla az előadványnak a személyi minősültség elvi kérdésével foglalkozó részével kapcsolatban kéri, hogy az e 15 ad vány másolatban az orvostudományi marnak-29-

Next

/
Oldalképek
Tartalom