Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934
1934-01-31 / 1933/34. tanév ötödik rendes ülése
Béni azt Í3 , hogy K i s b á n a fentebb mondott korábbi lekötöttségére, nyomott anyagi helyzetére, valamint a le utazással járó költségeire való tekintettel valamivel többet kapjon, mint a február 23.-iki beállásától a hó végéig szárnitott illetményei kitettek volna annál is inkább, mert legközelebbi illetményeit e nélkül már csak március végén kapta volna meg. ízért választotta Bari dr. azt a megoldást, hogy a február hóra eső gyakornoki illetményeket kiutaltassa és K i s b á n Béni és 3zá3z Julia között egyenlően megossza. A bizottság véleménye szerint isdr. Bari Zsigmond adjunktus fentebb vázolt eljárása bár formailag kifogásolható, jószándéku volt, vele sem az államkincstár, sem a két emlitett fél kárt nem szenvedett. Egyébként is a felvett illetmények időközben vi 3 3za térit tettek." Mindézeknek figyelembevételével a vizsgáló bizottság az alábbi javaslatot terjesztette a kar elé: *1. A bizottság dr. Bari Z s i g m o n d adjunktus, egyetemi-66