Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934
1934-01-31 / 1933/34. tanév ötödik rendes ülése
6./ a bizottság úgy látja, hogy Gobbi Olga gyógyszerészsegédet 1932. X. 1 .-től 1933. IV. 1.-ig /: 6 hónap;/ kiállított szolgálati bizonyítványa 'nem illeti meg. A kihallgatott tanuk egybehangzó nyilatkozata szerint őt a gyógyszertárban dolgozni nem látták. Lehet tehát, hogy ebben az egy esetben szabálytalanság fog kiderülni, amiért is a bizottság intézkedett aziránt, hogy Gobbi 0 1- g a bizonyitványa bevonassák, ami meg is történt. ad II. A Ki3bán Béni által az illetményeinek szabálytalan kiutalására vonatkozó feljelentése tárgyában a bizottság a következőket állapította meg; Az egyetemi gyógyszertár összes alkalmazottai nem rtoltségve tésileg megállapított illetményben részesülnek, hanem ezen illetmények a gyógyszerekre előirányzott /;dologi;/ javadalomból /: 410-4-63/1930. V.K-.F. szám;/, tehát a nagybani beszerzés folytán előálló megtakarításból u- talványo ztat nak. A szóban forgó esetről dr. B a r i Zsigmond szóbeli és Írásos nyilatkozata alapján,-64-