Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933

1933-02-22 / 1932/33. tanév hatodik rendes ülése

523 i Végül indítványozza bölcsésze t- tudománykari prodékán, hogy a Tanács az ünnep-' és vasárnapi egyetemi szentmise kezdetét 10 órára helyezze, hogy ezál­tal az Ügyetem-utcai elemi iskola tanu­lói az egyetemi templomban 9 órai külön , misét hallgathassanak. Dr.Krisztics Sán­dor jog- és államtudomány kari d’ékán- nak hozzászólása után megindult beható eszmecsere eredményeként az egyetemi Tanács egyhangúlag hozott határozattal az ünnep- és vasárnapi egyetemi istentiszteleteknek kezdetét, hogy az 'ügyetem-utcai elemi iskolai tanulók az egyetemi templomban 9 órai szentmisét hallgathassanak, 1933. évi március 1.-től 10 órában állapítja meg, s egyben kimondja, hogy az ünnep- és vasárnapi egyetemi istentiszteletek nek ez az uj rendje az évnyitó- és év­záró egyetemi ünnepélyes istentiszte­leteknek az 1932. évi november hó 30.- án tartott III. rendes tanácsúiésben szabályozott idejét nem érintheti. Áz egyetemi Tanács erről a temp- * lomigazgatót és a tudománykarokat tudó másvétel és. további eljárás végett át- iratilag, a katholikus hallgatóságot pedig minaztartás végett hirdetményben ér te si t i .-11-

Next

/
Oldalképek
Tartalom