Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933
1933-02-22 / 1932/33. tanév hatodik rendes ülése
rainak, a 10 óra utánit pedig késó'ine k véli, meg van a lehetősége annak, hogy az elemi iskolai tanulók a gyakorló reál iskolának az egyetemi templomban tartani szokott 8 órai szentmisején vegyenek részt. Itt nem az a fontos, hogy az elemi iskola részére külön szentmise tarta3 sék, hanem az, hogy a tanulók szentmisét hallgathassanak. Javasolom ezért, hogy a Tanács a hagyományos 9 órai egyetemi szentmisét hagyja továbbra érintetlenül és a templomigazgató utján hivja fel az elemi iskola igazgatóságának, illetőleg az illetékes plébániai hivatalnak figyelmét arra, hogy - amennyiben az elemi iskolai növendékek részére a 8 óra előtti külön istentiszteletet korainak és a 10 óra utánit későinek találják 3 ez okból az egyetemi templomot nem vehetik igénybe- a lehetőség nyújtva van, hogy az elemi iskola tanulói a gyakorló reáliskolának az egyetemi templomban tartott 8 órai szentmiséjén vegyenek részt.-' .az elnöki előterjesztéshez el3Ő nek dr. Faluhelyi Ferenc jog- és államtudomány kari prodékán 3zól hozzá s miként mondja, az abban kifejezésre jutott álláspontot két okból nem oszthatja. ISlőször a templom csekély be-8-