Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1931-1932
1932-06-24 / 1931/32. tanév tizedik rendes ülése
^5 tandíjbefizetések összege összesen; 3506.50 P, amely összegből a májusi felosztás alkalmával felosztásra került 3166.50 P. Az ezen utóbbi összegből szabad rendelkezésre állott 63.75 % tehát 2018.64 P a többi hátralékos, befizetéseknek szabad rendelkezésre álló összegével együtt a felosztás idején működött 45 nyilvános rendes és nyilvános rendkívüli tanár között osztatott fel, tekintet nélkül arra, hogy az 1931-32. tanév I. felére miniszteri rendelettel limitált 1520 P tandíj osztalék a múlt félévi felosztások során már teljesen kiegyen- littetett. Javasoltam azt a felosztást azért, mert egyrészről az eddigi szokás szerint a hátralékos részletek felosztásánál a már előzetesen kifizetett tandijosztalék nagysága figyelembe nem vétetett, másrészt pedig azért,mert a quaes- turai jelentés szerint még 10.615 P 75 f. tandijhátralék mutatkozott, amelynek felosztása révén remélhető volt nemcsak az, hogy a tanárok a folyó félévben Í3 megkapják a reájuk eső telje3 fejquótát, de az is, hogy még jelentékeny összeg kihasit67-