Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1930-1931
1931-06-26 / 1930/31. tanév tizedik rendes ülése
renc egyetemi ny.r. tanár előadása alapján a következőket tartalmazza; "1925. évi juliua havában az u.n. Nagy Lajos Bajtársi Egyesület kérvényt adott be a karhoz, melyben kérte, hogy a volt jogakadémiai olvasókör tulajdonát képezett bútorok ennek az egyesületnek, mint a nevezett olvasókör utódjának adassanak ki. Karunk 1925. junius 17.-én tartott II. rendkívüli kari ülésében erre vonatkozólag a következő határozatot hozta: "beható eszmecsere után a kar úgy határozott, hogy a volt jogakadémiai olvasókör bútorait a tulajdonjog fenntartásával egyenlőre kiadja használatul a Nagy Lajos Bajtársi Egyesületnek azzal, hogy a tulajdonjog fenntartására vonatkozó kikötés az egyesület helyiségében feltűnő helyen kifüggesztő ssék ." Azóta a Nagy Lajos Bajtársi Egyesület közgyűlési határozatával kimondotta a D.E.F.H.-ébe való beolvadását. A karnak 440/1924-25.sz. határozata alapján átvett bútorok a D.E.F.H.E. használatába mentek át és most is ott vannak. Kruspér Béla műszaki főtanácsos és egyetemi épitési felügyelő, amikor- 6.6