Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1930-1931
1931-06-26 / 1930/31. tanév tizedik rendes ülése
3ével szemben szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a kötelező testnevelés egyáltalán nem folyik a P3AG keretén belül, az teljesen eltér a PEAC működésétől, amennyiben annak működési körébe az atlétika nem tartozik. 3 ha mégis használná a PüaG felszereléseit, ide vonatkozólag csak azt emlitem fel, hogy ezek a felszerelések legnagyobb részben a testnevelési alap pénzén szereztette k be, A jelentésben foglalt azt a kérelmet pedig, hogy a PEAC költségvetése egyensúlyának he lyreállitására, illetve szeptemberig való eredményes működés lehetővé tételére, a Tanács 1000 p-t utaljon ki, teljesen lehetetlennek tartom. A testnevelési alap annyira kimerült, hogy az e tanévi számadása 1110.35 P, illetőleg, ha a tennisz szakosztály 600 P előleget julius végéig visszatériti, mihez nagyon kevés a remény 510.35 P tulkiadással zárul s maga a PSAG alap csak 218,02 P-vel rendelkezik, más alapot pedig erre a célra- b már a legjobb akarattal sem vehetünk igénybei ez már igazán lehetetlen helyzetet teremtene." Bármennyire is indokoltnak látja elnök a PEAC nyári működésének anya-35-