Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1930-1931

1931-02-25 / 1930/31. tanév hatodik rendes ülése

a legsürgősebben megteszik s annak vezetésére a pécsi raegyéspüspök urat elnök maga kéri fel, a polgármester pedig ezirányban érintkezésbe lép dr. Keresztes Fischer Ferenc főispánnal, dr. pékár Mihály és Visnya Ernő fel­sőházi tagokkal. Az ügy ily állása után remény van arra, hogy az építkezés ez év áp- J- riHsában minden akadály nélkül meg­indulhat s igy az egyetem jog- és ál­lamtudományi és bölcsészettudományi karának elhelyezése belátható időn belül kielégítő megoldást nyer. Dr.Molnár Kálmán jog- és államtudománykari prodékán ennek a küldöttségnek a kormány emlí­tett tagjaihoz való felmenetelét az ügy érdekében rendkívül fontosnak tartja 3 abba kívánatosnak vélné a dunántúli képviselőket is bevonni. ✓ Eszmecsere után az egyetemi Tanács az elnöki bej ele11 test tudomásul veszi. 12., 889/1930-31. R. szám. 31_ % nöklő Rector jelenti, hogy a városi tanári bérház lakásai elfoglalásának jelenlegi állásáról felelőssége tu­datában felterjasztésben, majd pedh? élőszóval is tájékoztatta a m. kir.-20-

Next

/
Oldalképek
Tartalom