Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1929-1930

1930-05-28 / 1929/30. tanév kilencedik rendes ülése

^00 jelentés szerint a mutatkozó bajokon csak egy módon leket segiteni, az önál­ló könyvtárigazgatói állásnak, arra hivatótt,hivatottságáról tanúbizony­ságot tett, a gyakorlatban jól bevált szakemberrel leendő betöltésével, aki rendelkezésre álló munkaerők célszerű kihasználásával a modern könyvtári el­veknek megfelelő mederbe tereli a könyv­tár belső munkáját. Többek hozzászólása után az ’ül­nök felhívására dr. Holub Jó­zsef mb. könyvtárigazgató ismerte­ti a kérdés előzményeit s mint arra való embert egyedül dr. F i t z Jó­zsef budapesti egyetemi könyvtár­őrt ajánlhatja. Az ügy alapos megtárgyalása után a Bizottság is úgy határoz, hogy az üresedésben lévő és VII. fizetési osz­tálybeli állássá átszervezett igazgatói állásra dr. f i.t z József buda­pesti egyetemi könyvtárőrt ajánlja a Tekintetes Egyetemi Tanácsnak. Tekintetes Egyetemi Tanács! Tisztelettel javasolom, hogy az Egye­temi Könyvtári Bizottság ezen határo­zatát változatlanul magáévá tenni és a Hagymáitóságu Vallás- és Közoktatás- ügyi Miniszter Ur elé terjeszteni mél- tóztassék." Rövid eszmecsere után-72

Next

/
Oldalképek
Tartalom