Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1929-1930

1930-05-28 / 1929/30. tanév kilencedik rendes ülése

ránkozással visszautasítja, hogy a felebbezést a maga részéről ezúttal is elutasítja és azt végső foko: való döntés végett a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur elé terjesz1 ti, . hogy a klinikákon elhaltak tetemét a kórbonctani intézetbe történt átszál­lítás után a kórbonctanról az egyetem hullaszállító kocsiján hivatalból vi­teti ki a központi temető ravatalozó­jába s ott a temetőgondnokságnak törté­nő átadással bocsátja a hozzátartozók szabad rendelkezésére s egyben felkéri a Tanács orvos.tudománykari dékánt, hog e határozata kivitelének lehetőségét a téma tőgondnokságnál előkészíteni szí­veskedj ék, hogy - amennyiben jogi lehetősé­gei fennforognak -Tel fel Jó­zsef temetkezési vállalkozó ellen a bűnvádi eljárást folyamatba teszi és ehhez a m. kir. vallás- és közoktatás- ügyi miniszter ur hozzájárulását kikéri előadó Prorectort pedig arra kéri fel, hogy a Telfel ellen megindítandó bün­tető eljárás jogi lehetőségeit az ez­i ­irányban teendő lépések megtételét elő­zőleg dr. vitéz Visy Imre pé­csi ügyvéddel megtárgyalni szíveskedjék hogy a temetkezési vállalkozók ci jegyzékét ebben a formában visszavonja. 70-

Next

/
Oldalképek
Tartalom