Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1929-1930

1930-05-28 / 1929/30. tanév kilencedik rendes ülése

*0h volt, aki vállalatának megalakulása után személyesen kereste fel a bel­klinikái alkalmazottakat és birta rá őket anyagi ellenszolgáltatás kilátás­ba helyezésével a fegyelmi eljárás tárgyává, tett cselekményeknek elköve­tésére . Majd pedig bejelenti előadó, hogy-- miután Telfel üzelmeivel nem­csak a belklinikát, hanem már több klinikát is behálózott - a visszaélé­sek jövőbeni megakadályozása céljából a Telfel cég kihagyásával megfelelő példányban kinyomatta a pécsi temetke­zési vállalatok címjegyzékét s azokat a klinikák Között való kiosztás cél­jából a Rector Magnificus helyettesi- tése idején az orvoskari dékánnak meg­küldte. 3 címjegyzékbe azonban hiba csúszott be, mert tévedésből a temet­kezési vállalkozók nem az általa ki­vánt a-b-c sorrendben lettek kinyom­/ • tatva. Szután Prore.ctor a részére jelen tanácsülésen való előadás végett ki­adott Telfel-féle második felebbezést a Tanács tájékoztatása céljából tel­jes egészében felolvassa s külön is rámutat arra, hogy az olyan hangon van megirva, mely az egyetem tekinté­lyét mélyen sérti. A Telfel temetkezési vállalkozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom