Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1929-1930

1930-05-28 / 1929/30. tanév kilencedik rendes ülése

autonómiáját óhajtja biztosítani s e célból szükségesnek látná, hogy a gaz­dasági hivatal vezetőjének felelőssége a Tanáccsal szemben is kifejezetten megállapittassék, hogy továbbá a gaz­dasági bizottság határozatai döntés, illetőleg' jóváhagyás és megerősítés vé­gett a Tanács elé terjesztessenek, s hogy végül a költségvetési hiteleket az igazgató csak a gazdasági bizottság és a Tanács hozzájárulásával használ­hassa fel. A törvényes helyzet ezzel szemben ma az, hogy gazdasági, tehát pénzügyekben egyetemi autonómia nincs, ezt tehát szervezeti szabályzattal biz­tosítani nem is lehet. Az egyetem ja­vadalmait a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter a Pénzügyminisztertől kapja és a gazdasági hivatal igazgatójának bocsó.j tja kezelésébe és elszámolásába. Az igazgató a Miniszternek, a Minisz­ter a legfőbb számvevőszéknek ad szá­mot e javadalmakról. A jogi kar aggo­dalma tehát - mely szerint az igazgató a gazdasági bizottság határozatait csak tanácsj ellegüéknek fogja tekinteni és azoktól szükség esetén el fog térni-, teljesen megokolt. Ugyancsak való,hogy a rendelettervezet az igazgatót az egye tem autonómiájának a legfőbb szervétől, a Tanácstól is szinte szervezetileg-53-

Next

/
Oldalképek
Tartalom