Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1929-1930
1929-12-19 / 1929/30. tanév negyedik rendes ülése
Úgy gondolom azonban, hogy ennek a határozatnak egyszerű kimondásával az ügy el nem intézhető, mert szükséges, hogy a külön határozatokban egymástól függetlenül rendszeresitett egyetemi ünnepségeket illetőleg bizonyos összhangot teremtsünk, szükséges, hogy az összes egyetemi ünnepségek programing át egységesen átgondolva állapítsuk meg. Ez okból tisztelettel javasolom, mondja ki a Tekintetes Tanács, hogy a már előbbi tanácshatározatokkal megállapított három egyetemi ünnepséget a jövőben is rendszeresen megtartja, s azok programmját a következőkben álla- pitj a meg: I. a Veni Sancte-1 követő évnyitó ünnepséget az eddig szokásos következő tárgysorozattal tartja meg: 1. / Lelépő rector beszámolója az előző tanévről. 2. / Az uj rector értekezése szaktárgya köréből. 3. / A rectort adó kar dékánjának az ifjúsághoz intézendő beszéde. II. Erzsébet napján Erzsébet királynéról megemlékező ünnepélyes istentisztelet /:tehát nem gyászmise:/ tartandó. Utána az egyetemi ünnepség tárgysorozata a következő; 1./ A Rector megemlékezése az 7