Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929
1929-05-29 / 1928/29. tanév kilencedik rendes ülése
16., 2475/1928-29. R. szám. 31" nöklő Hector emlékezetébe idézi a Tanácsnak az 1928. évi december hó 12.- én tartott folyó tanévi I. rendkívüli ülésében hozott határozatát, mely szerint a mellékdijak újabb megállapitásá val kapcsolatban a diákház létesítésére szolgáló hozzájárulás elmén minden beiratkozó hallgatóra félévenként 7 P illetéket vetett ki. Miként már azon alkalommal is jelezte, a diákház létesítésének kérdése nem eredeti gondolat. Külföldön - különösen Németországban - majdnem minden egyetem mellett létesült már ilyen intézmény, mely menzával, társalgóval, könyvtárral, olvasó szobával, fürdő, illetőleg tussoló helyiséggel, valamint tornateremmel van ellátva. Belátták u- gyani3 külföldön, hogy nemcsak inter- nátusra, hanem olyan épületre Í3 szüksége van az egyetemi ifjúságnak, ahol szabad idejében összejöhet és magához méltó környezetben, kávéházak, vagy alantas szórakozások helyett, tiszta, nemes és zavartalan társas életet f oly tathat• Kétségtelenül nemes és jól bevált intézmény - mondja elnök -, melyre a mi ifjúságunknak is elkerülhet- len szüksége van, ahol az ifjúság egymással é3 meglettebb müveit férfiakkal érintkezve, disztingváltabb gon