Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929

1928-12-20 / 1928/29. tanév negyedik rendes ülése

tehát egy nem létező jegyzőkönyvből jegyzőkönyvi kivonatot készitett és terjesztett be a Tanácshoz elnöki ellenjegyzés nélkül. Ami pedig az #• ^érdemi kifogást illeti, szóló Prorec- tor a könyvtári számlatartozások e- gyik legfőbb okát abban látja, hogy a könyvtár igazgatóság a fakultások hitelét nem tartotta nyilván s ennek tudható be, hogy a tudománykarok és azokon belül az egyes tanszékek a Tanács által évről-évre megállapított dotáció részesedést soha nem tartot­ták be, azt rendszeresen túllépték. S minthogy igy a tanácsnak a dotáció •tanévenkénti felosztására irányuló tevékenysége valósággal meddő fárado­zásnak bizonyult, szóló Prorector az ügy érdekében elkerülhetetlenül szükségesnek tartja, hogy az egyete­* mi Tanács ebbe a kérdésbe teljes sú­lyával beavatkozzék. Dr. Birkás Géza bölcsészettudománykari dékán kifeje­zést ad annak, hogy a Prorectornak, aki egyben a könyvtárbizottság elnö­ke is, felszólalását csodálkozással hallotta akkor, amikor ezt az ügyet a könyvtárbizottság folyó tanévi I. rendes ülésében oly alaposan megtár­gyalta. Végeredményében - folytat­ja felszólalását bölcsészettudomány­kari dékán - a jelenlegi tényleges

Next

/
Oldalképek
Tartalom