Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926
1926-06-16 / 1925/26. tanév nyolcadik rendes ülése
azt a határozatát, amely szerint Szán- tó Sándor dr., volt egyetemi gondnoksegédet a fegyelmi eljárást megelőző vizs gálát során súlyos hivatal-i mulasztásban vétkesnek mondja ki és ezért a nevezett részéről hivatali állásáról történt lemondását javaslatba hozza,- jóváhagyólag tudomásul venni és ennek alapján nevezett egyetemi gondnoksegédnek hivatali állásáról való lemondását elfogadni méltóztatott. , l'Tagyméltóságod ezen legfelsőbb fokon hozott, jogerős elhatározása ellen Szántó Sándor dr., volt egyetemi gondnoksegéd ujrafelvétel, illetőleg végelbánás alá vonása iránt terjesztett elő Nagyméltóságodhoz kérelmet. Ebben lényegileg megismétli mindazt, amit az ellene lefolytatott fegyelmi eljárás során történt kihallgatása alkalmával előadott. Beadványának 6. és 7. bekezdésében beismeri, hogy a fegyelmi vizsgálat során az ő, nemkülönben a tanuk' kihallgatásáról felvett jegyzőkönyvekben foglalt tényállás teljesen megíe"V lel a valóságnak. Bhhezképest tehát a tényálla- dék megállapitása tekintetében semmi eltérés sem mutatkozik egyrészről az egyetem tanácsának és másrészről Szántó Sándor dr., volt godnoksegédnek álláspontja között. Az eltérés a megalla-